Ekkorra tervezik Tokaj új ötcsillagosának átadását

2022 tavaszára készülhet el a tokaji turisztikai régió első, jelentős szobakapacitással rendelkező prémium kategóriás hotele, a Minaro Hotel Tokaj*****.

A tematikus hotel, amelynek alapkövét idén márciusban tették le, a Szepesi család és az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg.

A kivitelezési munkálatok a rendkívüli állapotok ellenére is a tervek szerint haladnak. Csaknem 10 hektáros területen, egy korábbi bánya helyén megvalósuló ötcsillagos, tematikus szállodát építenek, amely a hazai szállodapiacon kiemelkedő tapasztalattal rendelkező dr. Szepesi Richárd, valamint a Dreamland Holding Zrt.-ben idén nyáron többségi tulajdonrészt szerző ingatlanpiaci társaság, az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg.

A szálloda alapkövét márciusban tették le, azóta a 2020. évi pandémiás helyzet ellenére is a terveknek megfelelően halad a szálloda kivitelezése. A fejlesztők elsődleges célja, hogy a beruházás a tokaji régió meghatározó turisztikai szolgáltatójává, valamint önálló desztinációs célpontjává váljon, kiemelkedve a térség egyéb, tematikus hotelei közül, továbbá, hogy a tervezett turisztikai központtal kiegészülve egy kiváló minőségű, egész évben magas kihasználtsággal működő felnőttbarát szálláshely jöjjön létre.

Az egyedi, tematikus szálloda nagymértékben növeli majd az Észak-magyarországi régió térségének minőségi szálláshely-kínálatát és a település gazdasági helyzetének fellendítéséhez is hozzájárul. Mindemellett a hotel kivitelezése akár 100 új munkahelyet is teremthet a térségben, ugyanis a hotel megvalósításán egyszerre akár száznál is több szakember dolgozik majd annak érdekében, hogy határidőre elkészüljön a tematikus hotel.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program, Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében 3.449.399.874 forint pályázati finanszírozási forrással megvalósuló tokaji ötcsillagos hotel exkluzív gasztronómiai, valamint a tokaji vidék adta különleges borkínálatával elsősorban a felnőtt célközönséget szólítja meg.

A hotel megjelenésében ötvözni fogja a „Tokaj folyékony aranyát” a dél-amerikai hangulatot idéző „Eldorádó” tematikával.

A terület elhelyezkedéséből adódó, bányahangulatot idéző indusztriális külső megjelenést egzotikus, meleg belsőépítészet oldja fel.

A következő hónapok során 10.000 négyzetméteren alakítanak ki egyedülálló építészeti és belsőépítészeti koncepciót, máshol nem található megoldásokat az erre nyitott egyéni és vállalati vendégkör részére. A komplexum koncepciótervét a Singer Design Kft. készítette.

 

Forrás: Goodwill Communications


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.