Nemcsak magyarul, románul is hirdeti a napokban a bejáratnál kihelyezett tábla: eladó Makó egyetlen szállodája, a Bástya Hotel. A szálló amúgy nagyon jó helyen van: a belvárosban, a régi 43-as mentén, az új fürdőtől is mindöszsze pár száz méterre. 15 szobája van, összesen 42 fő elhelyezésére alkalmas. 3 szintes, modern, elegáns kivitelű. Szobáit a Szegedi utcai úgynevezett sárga üzletházban, a tetőtérben alakították ki. Az üzletházat nem sokkal a rendszerváltást követően, 1993-ban építették, földszinti és első emeleti részén forgalmas üzletek, irodák működnek - írja a Délvilág.
Az eladást hirdető tábla sokakat meglepett, hiszen Makón, de a környező falvakban is sorra nyílnak a panziók, vendégházak, mi több, az önkormányzat épp ahhoz keres pályázati forrást, hogy szállodává alakíthassa vissza a Korona emeleti részét - a városban, mint nemrégiben megírtuk, mindössze 169 szálláshely van.
Információink szerint azonban a szállodát nem most kezdték el árulni, hanem jóval korábban, csak a tábla került ki most. Úgy tudjuk, nem azért, mert nem fut a szekér, hanem mert öröklés folytán több tulajdonoshoz került, és ők szerettek volna megosztozni az árán. Megkerestük a vezetőt, Szűcs Mihályt, aki azonban nem kívánt nyilatkozni. Az egyik ingatlanokat kínáló oldalon mindenesetre megtaláltuk a Bástya hirdetését. E szerint a szálloda 722 négyzetméteres területű, 300 négyzetméter parkoló tartozik hozzá, besorolása szerint pedig 2 csillagos. Az ára 92 millió forint.
A Hagymatikumhoz közel egyébként vannak szállodává átalakítható, jelenleg üresen álló épületek. Ilyen a régi városháza, az egykori Kállai- és a volt 601-es kollégium, illetve a rendőrkapitányság korábbi épülete - emeli ki a Délvilág cikke.
Az önkormányzat egyelőre keresi a leendő befektetőket.
Eladó Makó egyetlen szállodája
Miközben sorra nyílnak az új panziók, vendégházak Makón, a város egyetlen szállodájára a napokban kikerült a tábla: eladó. 92 millióért kínálják - adta hírül a Délvilág.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre
A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában
Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.