Érvénytelen a szállodaberuházás elleni népszavazás Tatán

A helyi kezdeményezők az Avalon-csoport Öreg-tó melletti tervezett szállodaépítését szerették volna megakadályozni a Komárom-Esztergom megyei városban.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A tatai jegyző, Horváth József az urnák lezárása után elmondta, hogy az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál (10 281 fő) kevesebben, 8360-an vettek részt a népszavazáson, így a voksolás érvénytelen.A választási bizottság a beérkezett jegyzőkönyvek átvizsgálása után megállapítja a végeredményt, amely még nem jogerős, az eljárás az esetleges fellebbezések, óvások miatt elhúzódhat - tette hozzá a jegyző.     

 

A voksoláson három kérdésben várták a helyiek véleményét: a kezdeményezők egyrészt azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit; megtiltották volna, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; emellett a céljuk az volt, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

Miről szavazott a lakosság?

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját tulajdonában lévő telken, az Öreg-tó partján. A beruházók szerint a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhatna a létesítmény, emellett 80-100 ember alkalmazására nyújtana lehetőséget.
A tervek ellen nagyszabású lakossági tiltakozás bontakozott ki, a beruházás megakadályozása érdekében Stop Avalon Tata néven alakult civil mozgalom, amely több tüntetést szervezett, majd csaknem 7000 aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásáért.

Miért lett érvénytelen a népszavazás? 

A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha azon a választópolgárok több mint fele - mintegy tízezer ember - voksolt volna. Egy-egy kérdésben a szavazás eredményességéhez az érvényes szavazatok több mint felének azonossága lett volna szükséges.
Eredményes népszavazás esetén a képviselő-testület egy évig nem hozhatott volna a szavazással ellentétes döntést.

Az önkormányzat már korábban lépett

A népszavazáson a tataiak nagy számban vettek részt, de a többség látta, hogy az önkormányzat korábbi határozata már elébe ment a problémának.
 A városvezetés idén tavasszal fejezte be a helyi építési szabályzat felülvizsgálatát, amely az egész települést érintette: a partnerségi egyeztetések lezárásakor nem változtatott a korábbi status quón, konkrétan erre a telekre vonatkozóan sem, hiszen nem engedélyezte az Avalon-csoportnak a terület nagyobb beépíthetőségét - tette hozzá.     A polgármester megjegyezte, hogy a beruházó Avalon-csoport 2020 decemberében már az általuk elkészíttetett hatástanulmányhoz kapcsolódó, az önkormányzat által feltett 105 kérdésre sem válaszolt.

Forrás: MTI


Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen

Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen 

Nemcsak megvalósult, hanem már egy rangos londoni dizájnversenyen is versenyez az elkészült különleges projekt.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge élén 

Jocskov Miklós vette át 2026 júniusának közepétől a Hotel Clark Budapest és a Leon Hotel & Lounge igazgatói feladatát.
NAV: kalapács alatt a Salgótarjánhoz közeli erdei hotel

NAV: kalapács alatt a Salgótarjánhoz közeli erdei hotel 

A 37 szobás erdei turisztikai központra augusztus 10-től tehetnek ajánlatot az érdeklődők.
Málta bekeményít az illegális szálláskiadással szemben

Málta bekeményít az illegális szálláskiadással szemben 

Málta szigorít az engedély nélkül működő rövid távú szálláskiadókkal szemben.
A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában

A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában 

Rekordbevétel, vegyes foglaltság és sok-sok tanulság.
Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából

Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából 

Az amerikai szankciók jogi és pénzügyi akadályok miatt a spanyol Meliá és Iberostar szállodalánc is teljesen kivonul Kubából.
Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.