Erzsébetváros is új adót vet ki az Airbnb-re

Már a VII. kerületben is parkoló-mérleg díjat kell fizetni, ha valaki szálláskiadásra, például Airbnb-re akar bejegyeztetni egy lakást.

Az önkormányzat január 6-én életbe lépett, Erzsébetváros Építési Szabályzatáról szóló rendelete alapján egy ingatlan minden megkezdett 50 négyzetmétere után egy parkolóhelyet kell biztosítani, egy parkolóhely megváltásának költsége 2 millió forint plusz áfa (ami azt jelenti, hogy egy 70 négyzetméteres lakás esetén például 5 millió 80 ezer forintot kell fizetni).

A szabályváltoztatást nem nehéz az airbnb-zés megnehezítésére irányuló intézkedésnek tekinteni, ugyanis a turisták általában nem parkolnak a szállás közelében, és még akkor is fizetnek parkolási díjat, ha autóval érkeznek.

Nem a VII. kerület az első, amelyik hasonló díjat vet ki a szálláskiadásra: 2018-ban lépett életbe a VI. kerületben egy nagyon hasonló szabály, ennek értelmében ha valaki Airbnb-re akar bejegyeztetni egy lakást a kerületben, akkor minden szobáért egyszeri, akár 1,5 millió forintos parkoló-mérleg díjat kell fizetnie. Mivel a VI. kerületben a zártsorú épületek miatt új parkolóhelyet általában nem lehet építeni, ezt pénzben kell megváltani, feltételezhetően a VII. kerületben is ez a helyzet.

A VIII. kerületben is nemrég vetettek ki egy új adónemet a rövid távú lakáskiadásra, ez alapján 2019. január 1-től az egyéb szálláshely-szolgáltatásokat nyújtókat a kiadott lakás vagy lakások alapterülete után adóztatja az önkormányzat egységesen 1820 Ft/nm/év értékben. Ez azt jelenti, hogy például egy 120 négyzetméteres lakás után például 218 ezer forintot kellene fizetnie a tulajdonosnak építményadó címén, ha a lakás rövid távra adja ki.

Forrás: Index


Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.
Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában

Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában 

Bayer Bence másfél év kihagyás után visszatért a Mellow Mood Hotels-hez.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.