Felszámolási eljárás a Ramada működtetője ellen

Felszámolási eljárás zajlik a Balatonalmádiban lévő, négycsillagos Ramada Hotelt működtető Wossala Hotels Kft.-vel szemben; a cég sorsát elsősorban a svájci frank árfolyama pecsételte meg - írta a Veszprém megyei napilap, a Napló online híroldala szerdán.

A cikk szerint a kft. elleni bírósági felszámolási eljárás július közepén vált jogerőssé, s a bíróság felszámolónak a szegedi Délprodukt Kft.-t jelölte ki, a felszámoló biztosi feladatokat pedig Sáfrány Mihály látja el. A biztos a lapnak elmondta: a folyamatot az indította el, hogy 2009. szeptemberében felszámolási eljárás megindítására vonatkozó keresetet nyújtott be egy szállító a Wossala Hotels Kft.-ből kivált kisebb szervezeti egység, a Prémium Consult Kft. ellen, négymillió forintos követelés miatt.

A keresetet a Veszprém Megyei Bíróság elutasította, a Győri Ítélőtábla azonban az elsőfokú döntést megváltoztatta, s helyt adott a keresetnek. Mivel a Wossala Hotels Kft. felelős volt a kivált cég tartozásaiért is, ezért az ítélőtábla elrendelte a 2002-ben alapított Wossala Hotels Kft. felszámolását.

Sáfrány Mihály ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a Wossala-cég gazdálkodása különben is "kiélezett volt". A kft. a 2005-ös szállodai felújításra (ekkor lett az egykori Auróra szállodából Ramada Hotel) 2,9 milliárd forint - svájci frank alapú - hitelt vett fel. A cég mostanáig 1,1 milliárd forint tőkét és kamatot fizetett vissza, ám mindennek ellenére - a svájci frank árfolyamának rendkívüli emelkedése miatt - ma is még 4,9 milliárd forintnyi tőke- és kamattartozása van. Ez az összeg egy évi egymilliárd forintos (2010-es adat) árbevételű cég esetében kezelhetetlen - jelentette ki a felszámoló.

Sáfrány Mihály szerint ugyanakkor a Ramada Hotelt tovább kell üzemeltetni, s erről egyeztetett is már a legnagyobb hitelező bankkal. A felszámoló szerint fontos szempont a hotel 130 dolgozójának további foglalkoztatása, de a vagyon értékét is csak úgy lehet megőrizni és jó áron értékesíteni, ha "élő" a szálloda. Az értékesítése ugyanis elkerülhetetlen - szögezte le a felszámoló.

Forrás: MTI


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.