A Görögország csodáit Budapest utcáin bemutató szabadtéri plakátkiállítást, valamint a nyáron, a Nagyvásárcsarnokban megrendezett görög napokat követően most újra a nagyközönséghez szól. A Görög Köztársaság Budapesti Nagykövetségének és a Görög Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviseletének szervezésében november 16-21. között Görögország ízei várják a vendégeket a Marriott szálloda Peppers Mediterrán Grill éttermében. Az étterem konyhájába Görögországból érkeznek mesterszakácsok, hogy eredeti hozzávalókból igazi görög ínyencfalatokat készítsenek el a magyar közönség számára.
Panagiotis Skordas, a Görög Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviseletének vezetője az idei marketingkampány záróakkordjaként fontosnak tartja, hogy a Görög Gasztronómiai Hét által a mediterrán életérzés télen is átjárja a magyar szíveket és ezáltal Görögország tovább erősítse előkelő helyét a legnépszerűbb úti célok rangsorán. Spyridon Georgiles, a Görög Köztársaság budapesti nagykövete szerint különös jelentőséggel bír, hogy a két ország között fennmaradjon és megerősödjön a hosszú évek óta meglévő, kiváló turisztikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolat. Az idei év erőteljes országimázs kampánya is főként ezeket a célokat hivatott megvalósítani.
(Esemény Menedzser)
Görög Gasztronómiai Hétre invitálják az érdeklődőket
Görögország tavasszal, az Utazás 2009 kiállítás díszvendégeként igyekezett elcsábítani a hazai utazóközönséget, majd egy nagyszabású hajós rendezvényen hívta fel magára a magyar utazásszervezők és média figyelmét.
Három napon át ünnepelték a Kimpton BEM Budapest megnyitását
A megnyitók egyikén, amikor az utazási szakma és a rendezvényes cégek képviselőit hívták el – 2024. szeptember 13-án, pénteken - mi is jelen lehettünk.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Álmodj, tanulj, valósítsd meg önmagad!
Folytatódik a Marriott-lánc ingyenes képzési programja.
Nemzetközi elismerés egy pesti hotel vendégirányító rendszerének
Red Dot díjat nyert a Dorothea Hotel látogatóirányító rendszere.
Új szinten egy hazánkban is elérhető fenntartható turisztikai minősítés
A Good Travel Seal a világ legmegbízhatóbb minősítései között szerepel.
Az Év Fiatal Szállodását keresi az MSZÉSZ
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége meghirdeti az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázatot.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Stratégiai partnerség a vendégelégedettség növelése érdekében
A Novotel Budapest Centrum a Kertesz Communications Consulting Kft.-vel (KCC) kötött megállapodást.
Szuperlokáció, walking vendégek, jó ár-érték arány - új üzemeltetőnél Buda egyik négycsillagosa
2024. augusztus 23-án nyílt meg újra Buda egyik, a Covid óta Csipkerózsika-álmot alvó négycsillagos szálláshelye.
Új értékesítési igazgató a budapesti ötcsillagos házban
Bakó Bálint lett a Matild Palace Budapest új értékesítési igazgatója.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.