A Weymouthban lévő Richmoor Hotel tulajdonosnője, Lorraine Godwin természetesen a Waczak szálló (Fawlty Towers) című brit vígjátéksorozatból vette az ötletet. A személyzet igyekszik minél hűbben igazodni az eredetihez annak másolásában. Godwin fia alakítja Manuelt, az angolul alig tudó spanyol pincért, akivel mostohán bánik mostohája, nevezetesen a nő élettársa, gyakran csépeli - ám csak viccből.
A játék interaktív, a személyzet bevonja a vendégeket, akiknek nemigen vannak normális elvárásai a kiszolgálást illetően, mivel tudják hova mentek "vendégségbe", sőt, éppen azért mentek oda. Nem csalódnak. Rendeléseiket rendre összekeverik, a menedzser - a tulajdonosnő párja - állandóan beleköt a vendégekbe, bosszantja őket, ám nem bánják ezt, sőt, kifejezetten igénylik és szeretik.
Az estek fénypontja a patkány, amely Manuelé, és amely sajtok és sütemények közül bukkan elő. A patkány nem igazi, a női sikolyok viszont igen - adta hírül a brit Metro újság.
Igazán Waczak
Sikeresen működik az a brit szálloda, ahol a személyzet szándékosan pokrócként viszonyul a vendégekhez és meglehetősen gorombán bánik velük, ám emiatt a világ talán legvidámabb szállójával szolgál.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.