Koronázott magánszállások

A következő évtől szakemberek minősítik a magánszálláshelyeket. Meghatározott kritériumok alapján négy koronával jelölik majd a legjobbakat - írja a Heves Megyei Hírlap.

Kormányrendelet alapján januártól a magánszálláshelyek is kérhetik szolgáltatásaik alapján a besorolásukat. A minősítést, melyet korábban a szolgáltatók maguk végeztek ezentúl szakemberek végzik majd.

Szabó István, a Magánszállásadók Országos Szövetségének (MOSZ) egri elnöke elmondta: a 2009-es kormányrendeletről, amely már rendelkezik az új védjegyrendszer létrehozásáról, a szövetség szakembereivel is egyeztetett az akkori Önkormányzati Minisztérium.

A minősítés nem kötelező, de az erre utaló jelzéseket csak azok használhatják, akiket a szakemberek már besoroltak. Így, akik megkapják a jelzéseket, garantáltan biztosítani tudják a minőséget. A besorolás négy évre szól, de kétévente felülvizsgálják a döntést. Ha bármilyen probléma előfordul, a fogyasztókat megkárosító szálláshelyektől vissza lehet vonni a besorolást.

2, 3, 4 koronás

Tagjai számára biztosítja a MOSZ a marketinget, illetve már készülőben van egy honlap, ahol a minősített szállások szerepelnek majd. Ezen az oldalon panasszal is élhetnek a turisták.

A kritériumok alapján két-, három- és négykoronás jelzéseket kaphatnak az ellenőrzött magánszálláshelyek. a fűtés, a rendszeres takarítás, a hűtőszekrény, a hulladékszállítás és az egészségügyi helyiségek mindenhol vizsgálat alá esnek majd.

Ezenfelül egy előre meghatározott pontrendszer szerint olyan szolgáltatásokért, mint a pihenőkert, a kerti grillező, a WIFI, a szauna, a szolárium, a jakuzzi, az őrzött parkoló, a széf, a prospektusok stb. is pontokat kaphatnak.

Két koronához harminc, háromhoz ötven, míg a négy koronához nyolcvan pontot kell elérni. A minősítést követően a szálláshelyek Nemzeti Tanúsító Védjegyet kapnak, amellyel igazolhatják a besorolás eredményét.

A jövőben több kampányt is indít a Magánszállásadók Országos Szövetsége azért, hogy a turisták megismerkedjenek az új rendszerrel.  (heol.hu)


Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött

Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery rózsaszínre váltott a mellrák elleni küzdelem jegyében.
Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás!

Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás! 

Mutatjuk, kikre lehet voksolni október 27-ig.
Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik

Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik 

Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról, de az éves átalányadó megemelését valamint a két évre szóló moratóriumot már bejelentették.
Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól

Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól 

Kilenc százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest.
Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő

Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő 

A budapesti a&o Hostel nemrégiben jelentős lépést tett a fenntarthatóság felé azáltal, hogy befejezte egy korszerű napelemrendszer telepítését.
Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel

Üzleti utazókat is vár főszezonon kívül az ötcsillagos balatoni gyerekhotel 

A balatoni térség egész éves látogatottságának bővítésére, és az üzleti utazók megszólítására törekszik a Szántódon található ötcsillagos ház.
Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél

Új Sales szervezet a Danubius Hotelsnél 

A Danubius Hotels az új piaci kihívásokra reagálva újraszervezte értékesítési területét, amelynek élére Bánfi Katát nevezte ki, Director of Sales pozícióba.
Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén

Magyar szállodákat, éttermeket díjaztak a világ neves wellness és kulináris versenyén 

Bejelentette 2024-es év nyerteseit a World Culinary Awards és a World Spa Awards.
Új megoldás a vendégvélemények kezelésére

Új megoldás a vendégvélemények kezelésére 

A SurvAI AI-alapú szoftveres megoldással minden eddiginél gyorsabban növelhető a vendégelégedettség.
Nevet vált a  Boutique Hotel Budapest

Nevet vált a Boutique Hotel Budapest 

A Boutique Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Zara) 2006. augusztusában nyitotta meg kapuit Budapest szívében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.