Luxusszállodák a Föld megmentéséért

A Sofitel Budapest Chain Bridge is azon szállodák közé tartozik, melyek működésük során a környezettudatos programok támogatását részesítik előnyben és néhány apró változtatás bevezetésével olyan világméretű kampányokban vesznek részt, mint az „Ültess a bolygóért” kezdeményezés. Idén 400 fa ültetését támogatja a budapesti Sofitel.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Világszerte számos cég és magánember csatlakozott már az ENSZ „Plant for the Planet – Ültess a bolygóért” elnevezésű környezetvédelmi programjához, melynek célja erdőtelepítés által gyógyítani a Föld erőforrásainak meglévő sebeit. A programmal a környezet egyensúlyához is hozzájárulhatnak az abban résztvevők. A környezettudatos szemléletmód az év minden napján megfelelő hangsúlyt kell hogy kapjon. Az olyan nagyobb események ünneplése, mint például a Víz Világnapja március 22-én, még jobban rávilágítanak arra, hogy mi, emberek, mennyi mindent tehetünk környezetünkért.

Az Accor csoporthoz tartozó hotelekben világszerte 90 országban 145,000 alkalmazott dolgozik, így ők a világ legnagyobb, és Európa piacvezető hotel management közössége. Nagy hangsúlyt fektetnek az „Ültess a bolygóért” kampány támogatására és fejlesztésére, így mindannyian együtt mozdulnak meg azért, hogy csökkenjen az erdőirtás, és minél élhetőbb legyen a közvetlen környezetünk. Mindehhez úgy járulnak hozzá, hogy új, környezetbarát módszereket vezetnek be az intézményekben, amikkel időt, energiát, sőt pénzt is meg lehet spórolni. Ezek a „megtakarítások” 7 erdősítő projektet támogatnak a világ azon pontjain, amit a csoport kiválasztott magának, egészen pontosan Ausztráliában, Brazíliában, az Egyesült Államokban, Indonéziában, Romániában, Szenegálban és Thaiföldön. A közösség 4,200 szállodája vesz részt a kezdeményezésben 2009 óta. Az Accor csoport nem titkolt célja az, hogy 2012-ben 3 millió fát ültessen el a program keretében.

Itthon a szervezethez tartozó Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda is csatlakozott a programhoz, méghozzá oly módon, hogy arra kéri vendégeit, törölközőiket ne csupán egyszer használják, hanem akár több napon keresztül is. Ez a jelképes gesztus időt, energiát, vizet és pénzt takarít meg. Azt a pénzt pedig, amit így megspórolnak a szállodában, a kampány támogatására fordítják, jó példát mutatva így más közösségeknek is. A szállodában 5 db újrafelhasznált törülközőn megspórolt költség már elég 1 fa elültetésének finanszírozására. A szállodában, januárban 737 törülközőn tudtak spórolni, mely szám februárban már 2000-re nőtt. Így ebben a hónapban a Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda 400 db fa, azaz egy kisebb erdő ültetéséhez tudott hozzájárulni.

Bolygónk megmentése apró dolgokon múlik, apró lemondásokon, apró változtatásokon, apró gesztusokon. Merjünk lemondani, merjünk csatlakozni olyan programokhoz, mely túlmutat saját életünk kényelmén, merjünk lépni egy olyan világ felé, mely óvja és dédelgeti a környezetet, hiszen egy dolog biztos: a bolygónk meghálálja majd. Méghozzá kamatostul.


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.