Magassarkúra cserélte a sportcipőt Angelus Barbara

Új kihívást talált Angelus Barbara, hotelmenedzserként a budai Várban található 17 szobás Maison Bistro & Hotel piaci bevezetését irányítja.

Két és fél évvel ezelőtt, amikor távozott a Buddha-Bar Hotel marketingkommunikációs igazgatói pozíciójából, azzal búcsúzott Angelus Barbara, hogy a magassarkút Converse-cipőre cseréli. Mivel szeretett volna többet együtt lenni két gyermekével, óraadó lett a Kodolányi János Főiskolán, ahol turizmusmarketinget és márkaépítés tárgyakat oktatott. Most eljött az ideje, hogy a sportcipő helyett / mellett újra magassarkúba bújjon, mivel elvállalta a budai Várban a közelmúltban megnyitott Maison Bistro & Hotel hotelmenedzseri pozícióját.

A két évtizede a pályán levő szakember a Castan Grouphoz tartozó 17 szobás, négycsillagos butikhotel és bisztró népszerűsítése mellett a tanítást is folytatja. Angelus Barbara hangsúlyozta, hogy számára továbbra is prioritás a család / munka egyensúlya, ezért részmunkaidőben vállalta el a szálloda vezetését.

A szakember kérdésünkre elmondta, hogy korábban dolgozott kastélyhotelben és luxusszállodában, de a budapesti butikhotelek világa újdonság számára. Hozzátette, hogy fontosnak tartja, hogy az oktatásban naprakész tudást tudjon átadni a diákoknak.

Angelus Barbara elérhetőségei:

barbara.angelus@maisonbudapest.hu,

telefon: +36 30 9507815


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.