Megjelent a szálláshely rendelet

Kedden kihirdették a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X .20.) Korm. rendeletet.

Az új jogszabály elérhető és letölthető: www.magyarkozlony.hu / Letöltések menüpont alatt, valamint a Belügyi Közlöny Turizmus részének novemberi számban is olvasható lesz. A rendelet a kihirdetését követő 5. napon, tehát október 25-én vasárnap lép hatályba, így a gyakorlatban jövő hétfőtől már alkalmazni lehet az új engedélyek kiadását - tájékoztatta a Napi Turizmust Gyenizse Dorottya, a Turisztikai Szakállamtitkárság főtanácsosa.

A minősítő rendszer védjegy rendszerként történő jövőbeni működésével kapcsolatban további egyeztetések zajlanak. November 2-án kerül sor a Turisztikai Szakállamtitkárságon az érintett szakmai szövetségekkel, valamint a Magyar Szabadalmi Hivatal szakértőivel egy egyeztetésre, ahol kifejezetten már az új védjegyek bejegyzésével kapcsolatos eljárási rendet és kérdéseket tekintik át. Természetesen a védjegy alkalmazása nem kötelező, így annak bevezetése és működtetése az érintett szakmai szövetségek döntése.

Az új jogszabály tartalmi főbb elemei:

A belső piaci szolgáltatásokról szóló EK irányelv alapján a tagállamoknak, így hazánknak is az engedélyezési rendszereket felül kell vizsgálni, és a szükséges jogszabály-módosításokat 2009. december 28-áig el kell végezni. Az Irányelv a szálláshelyek tekintetében a kereskedelmi szálláshelyek és magánszálláshelyek engedélyezéséről és minősítéséről szóló rendeletek felülvizsgálatát tette szükségessé.

A hatályos, szálláshelyekre vonatkozó jogszabályok helyett a jövőben egy közös kormányrendelet szabályozza a szálláshelyeket. Az új szabályozás eredményeként megszűnik a jelenlegi kereskedelmi- és magánszálláshely szolgáltatás közötti különbség mivel létesítményhez kötött engedélyeztetési eljárás valósul meg. Ennek indoka, hogy az EK irányelv alapján 2009. december 31. után már nem írható elő előzetes engedélyeztetési eljárás a szolgáltatói tevékenység folytatására.

Az új jogszabály a szálláshelyek engedélyezését és nyilvántartását a települési jegyző hatáskörébe helyezi. A szálláshelyek kormányrendeletben előírt minimális engedélyezési és üzemeltetési feltételeit a jegyző, a fogyasztóvédelmi előírások teljesülését (pl. feltüntetés esetén kategóriába sorolással kapcsolatos tájékoztatás) a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a jövőben a külön fogyasztóvédelmi jogszabályok alapján.

A jelenleg működő szálláshelyek esetében a szolgáltatóknak nem kell új engedélyezési és minősítő eljárást kérelmezniük, amíg a meglévő engedélyük hatályban van.

A szálláshelyek minősítési, osztályba sorolási jelenlegi rendszere alapjaiban megváltozik. A kötelező, jogszabályon alapuló önminősítés helyett tanúsító védjegy rendszer létrehozására kerül sor a turizmusért felelős tárca koordinálásával, melyben a minősítő és ellenőrző szerepet az érintett szakmai szervezetek látják el. Az új minősítő rendszer alapvető előnye, hogy a kijelölt érintett szakmai szervezet rendszeresen ellenőrizni fogja a besorolás megalapozottságát, a követelmények teljesítését. Amennyiben egy szálláshely megalapozatlanul alkalmazza a védjegyrendszer szerinti besorolást, akkor szankcióval lehet sújtani a megtévesztő gyakorlatot.
(Társlapunk a Turizmus online)


Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők

Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők 

A nőnap és a sok napsütéssel beköszönő március meghozta az utazási kedvet a tavasz első hétvégéjére.
Hotelcsalót csíptek el Németországban

Hotelcsalót csíptek el Németországban 

A düsseldorfi nő legalább száz alkalommal szállt meg szállodákban fizetés nélkül.
Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett

Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett 

Balatonfüred egyik ikonikus épülete, az egykori Rodostó-villa, Petit Bois Füred néven új életre kelt.
Megvan, mikor kezdődhet a Körszálló átépítése

Megvan, mikor kezdődhet a Körszálló átépítése 

És az is kiderült, mi lesz az egykori hotelből.
Jó reggelit!

Jó reggelit! 

Új gasztrokoncepció a Danubius Hotels-nél: minőség, fenntarthatóság és vendégfókusz a középpontban. 
19,2 millió forint egy éjszakáért? Van, ahol ezt kifizetik

19,2 millió forint egy éjszakáért? Van, ahol ezt kifizetik 

Manhattanben, különösen a Milliárdosok utcájának környékén, a luxus magától értetődő, de melyek a további népszerű célpontok?
Éves jelentés a berlini központú hostellánctól

Éves jelentés a berlini központú hostellánctól 

Rekordévet zárt Európa legnagyobb hostelhálózata.
Egyedi brand tagja lesz ez a debreceni szálláshely

Egyedi brand tagja lesz ez a debreceni szálláshely 

Az Accor megnyitja első Handwritten Collection szállodáját Magyarországon.
MSZÉSZ trendriport: januári vendégéjszakaszámok

MSZÉSZ trendriport: januári vendégéjszakaszámok 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) januári trendriportja a KSH adatai alapján.
Belvárosi luxushotel a CPI Hotels portfóliójában

Belvárosi luxushotel a CPI Hotels portfóliójában 

Kelet Párizsa újragondolva: art deco elegancia, luxusvilág és turistamágnes lokáció.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.