Megújult konferenciatermek a Continentalban – egy nyugodt oázis a nyüzsgő Belvárosban

A pesti Belváros közepén, a legendás Hungária Fürdő és a történelmi emlékű Continental szálloda helyén nyílt meg 2010-ben, a 272 szobás Continental Hotel Budapest****Superior, és rögtön az egyik legkedveltebb fővárosi szállodává vált. Az pedig ritka szakmai erény, hogy azóta őrzi rangos pozícióját, pedig a budapesti szállodai fejlesztések miatt az utóbbi években egyre erősödött a verseny.

A szálloda turisztikai szempontból ideális helyen található, mindössze néhány perc sétára Európa legnagyobb zsinagógájától, a budapesti Broadway-től, éttermek és szórakozóhelyek sokaságától, ugyanakkor mégis egy viszonylag nyugodt utcában helyezkedik el.

Az építészek és belsőépítészek egy csodát alkottak: művészi színvonalú restaurálással megőrizve a szecessziós és art deco-s részleteket, amelyeket az akkori legmodernebb technikával ötvöztek, és amelyek a közelmúltban felújításon mentek keresztül.

 Képgaléria

A hotel art deco stílusú szobái öt kategóriában (Standard, Deluxe, Executive, Junior Suite Suite) várják a turistákat.  Minden szobában laminált parketta, ingyenes, vezeték nélküli az internet, extra méretűek az ágyak, egyénileg szabályozható a légkondicionáló készülék és az LCD TV műholdas csatornákkal programozott. Telefon, minibár, vízforraló, kávé- és teabekészítés, hajszárító, higiéniai és ápoló készlet biztosítja a maximális kényelmet.

A kikapcsolódni vágyóknak különleges élményt nyújt a szálloda füvesített panoráma tetőkertjében található wellness részleg, amely külső- és belső medencét, finn- és infraszaunát valamint fitnesztermet kínál. A 2. emeleten található szalonban különleges masszázsok várják a vendégeket, a szolgáltatást párok is igénybe vehetik.

 Képgaléria

A szálloda sikerének egyik titka, hogy népszerű a belföldi vendégek körében is: sokan jönnek ide ebédelni, kávézni, családi vagy üzleti megbeszélésre. Különösen népszerű találkozóhely az üzletemberek és hivatalos ügyben utazók körében: számukra öt rendezvény és tárgyalóterem áll rendelkezésre, állófogadások esetén összesen több mint 400 fős befogadó képességgel.

Tizennégy év nem kis idő: egy szállodának folyamatosan meg kell felelnie az idő kihívásának. A közelmúltban teljesen új designt kaptak az emeleti folyosók, megújultak a vendégszobák és a fürdőszobák, ízléses burkolatok és a legmodernebb felszerelések várják a vendégeket.

A konferenciatermek nemcsak megszépültek, hanem ma már a legfrissebb technikával vannak felszerelve, természetes fénnyel rendelkeznek, sötétíthetők és légkondicionáltak. Projektor, vászon, hangrendszer, LED-fal, LSK Meeting display, és professzionális terem kijelző foglalási rendszer testesíti meg a legkorszerűbb műszaki hátteret.

 Képgaléria

Mind az öt rendezvényterem világos burkolatot kapott, a korábbi sötétbarna tónusú helyett. A LED világítás lehetőséget kínál a tetszőleges színű és erősségű fények beállítására. A rendezvénytermek színvilágukat tekintve és formailag egyaránt modernebb arculatra váltottak. A légkondicionáló rendszereknek köszönhetően a termek fűthetők, hűthetők. A vendégeket a különtermek mellett központilag irányítható elektronikus jelzőtáblák segítik a tájékozódásban.

A nagyterembe beépítettek egy 640 x 190 cm-es, három részre is osztható LED-falat, amely 4k minőségben jeleníti meg a képeket, filmeket, prezentációkat. A Continental és a Pest teremben pedig felszereltek egy-egy belső kamerával is rendelkező LSK Meeting Display-t, amely a mai kor igényei szerint szinte korlátlan lehetőségeket nyújt - akár a helyszínen, akár a világ másik végén lévő résztvevőknek -, hogy bekapcsolódhassanak a konferenciákba, és valós időben tarthatják meg előadásaikat.

 Képgaléria

A kávészünet kínálata szintén bővült, és új tálalóeszközökkel terítenek. Ami igen kedvelt a résztvevők körében, hogy a konferenciák vendégeinek közvetlen kijárat nyílik a belső kertbe.

 Képgaléria

Az ARAZ Étterem a nyitás óta nagyon népszerű a belföldi és külföldi vendégek körében egyaránt. Egyik titka, hogy őrzi a magyar konyha tradicionális ízeit, természetesen újra gondolva, miközben a legújabb gasztronómiai világtrendeket is felvonultatja. A Chaine des Rotisseurs lovagrenddel kitüntetett Chef de Cuisin-je, a nyitás óta a ház konyháját vezető Barka Áron újabb és újabb különleges fogásokkal igyekszik minél szélesebb körű gasztronómiai élményt nyújtani. A 120 fős étterem ajánlatai között kedveltek a különböző színházi és kulturális programok időpontjához illeszthető vacsorák, illetve a Magyarország borvidékeit, kiváló pincészeteit bemutató borvacsorák.

A lobby karzattal beépített részében kapott helyett a Galéria Kávézó & Bár, amely igazi hangulatos és sokoldalú helyszín. A kávézó elkülönített sarkában található a számítógéppel felszerelt Corporate Lounge. A kávézó különleges tea válogatást, házi készítésű - külön, kérésre laktóz, -glutén- és cukormentes - süteményeket, izgalmas koktélokat kínál. Nem utolsósorban pedig - a pesti kávéházak világát idézve - prémium minőségű kávékülönlegességeket.

 Képgaléria

A belvárosban nem könnyű parkolni, erre nyújthat megoldást a szálloda 50 fős mélygarázsa. A tömegközlekedéssel érkezők számára az M2-es metróvonal Blaha Lujza téri megállója, valamint a busz és villamos megállóhelyek pár perc sétára találhatók.


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.