MSZÉSZ Közgyűlés: a nemzetközi alvásbarát programról

Az alvásminőség az elégedettség kulcsa a szállodákban, hallhattuk dr. Kiss Róbert Richard, az Alvásszövetség turisztikai kommunikációs szakértőjének előadásában a Magyar Szállodák és Éttermek Szöveségének (MSZÉSZ) a napokban tartott közgyűlésének első napjának nyitóelőadásaként.

A szálláshelyek minőségének erősítése alapvető érdek, a megfelelő komfort kialakításának fontos része a pihentető alváskörülmények

– hangsúlyozza az előadás után kiadott közleményében a Magyar Alvás Szövetség. Ezt segíti a magyar szervezet által indított nemzetközi Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program, amely 2012 óta minősíti és értékeli az alváskultúra érdekében kiemelkedő követelményeket megvalósító szálláshelyeket.

Alvásbarát hotelben pontozzák az alvás alapvető eszközeinek – matrac, ágy, ágynemű – kifogástalan minőségét, az eszközök állapotát, a hang-, fény- és levegő körülményeket, és a kiegészítő eszközök és szolgáltatások, mint füldugó, szemtakaró meglétét, és a vendégek véleményét is.

Vannak kizáró tényezők is: ilyen, hogy nem lehet dohányozni, nem tartható háziállat és kitömött állat sem a szobában, hangzott el.

Sleepfriendly Hotel díjazottjai
Sleepfriendly Hotel díjazottjai
Fotó: Magyar Alvás Szövetség

Mint megtudtuk, a nemzetközi Sleepfriendly Program létrehozója a budapesti szakmai szervezet és az Alváslaboratórium/Benyovszky Orvosi Központ, amelynek szakmai iránymutatásai alapján értékelik a programban résztvevőket.

A világon egyre több szálloda nyeri el az elismerést, Magyarországon 18 intézmény érdemelte ki a megkülönböztető minősítést. A díjakat minden esztendőben a World Sleep Day esemény részeként adják át a Magyar Tudományos Akadémián. 

 


Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.
Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban 

Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.
Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg

Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg 

Sok spanyol az ilyen rövid távú kiadásokat okolja a lakáshiány súlyosbodásáért.
Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra

Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra 

Magyarország egyik vezető hotel menedzsment szoftverének friss adatai szerint.
Ötcsillagos Maldív-szigeteki szálláshely a világ legjobb szállodái között

Ötcsillagos Maldív-szigeteki szálláshely a világ legjobb szállodái között  

Az Ayada Maldives elnyerte a TripAdvisor „Best of the Best” címet a 2025-ös Travelers’ Choice Awards keretében.
Fehér ház a kéklő tó partján – születésnapot ünnepelt a Kenese Bay Garden

Fehér ház a kéklő tó partján – születésnapot ünnepelt a Kenese Bay Garden 

Van a Balaton északi partján egy hely, amit, ha egyszer felfedez az ember, szinte biztos, hogy szeretne oda visszatérni.
Átadták az idei Aranynap-díjakat

Átadták az idei Aranynap-díjakat 

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott elismerést.
Napfényes fejezet – a Danubius-lánc, köztük a  Danubius Hotel Helia megújulásáról

Napfényes fejezet – a Danubius-lánc, köztük a Danubius Hotel Helia megújulásáról 

A Danubius Hotel Helia – nevéhez méltóan, hiszen a „Helia” a Naphoz kötődőt jelenti – fénylő pont a főváros szállodai kínálatában.
Újabb négy ház a Hilaris Hotels portfóliójában

Újabb négy ház a Hilaris Hotels portfóliójában 

Négy magyarországi szálláshellyel bővül a szállodalánc.
Megkezdődött a 44. Országos Borverseny

Megkezdődött a 44. Országos Borverseny 

Mintegy 2700 palack bor versenyez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.