Az a két tényező, hogy az idén várhatóan 0,8 százalékkal csökkennek a jövedelmek, és az év végére 8,7 százalékra ugrik a munkanélküliek aránya, oda vezet, hogy a kaszinóknak is rosszabbul fog menni a korábban megszokottnál. A játékgépek jobban járnak, a legnagyobb visszaesést az asztaloknál játszott játékok fogják elszenvedni. „Pár évre elfelejthetjük azokat a játékosokat, akik a gazdasági válság miatt elveszítették a pénzüket. Nem kedvez a kaszinóknak a mostani „inkább maradj otthon” mentalitás, sem az alacsony fogyasztói bizalom. Páran tönkre is fognak menni.” – mondta George Van Horn, a kutatást végző IBISWorld senior elemzője. Nevada állam kasszájába tavaly 12,85 milliárd dollár folyt be a szerencsejátékokból, ami az idén az előrejelzések szerint 3,2 százalékkal kevesebb lesz. Ennek az oka, hogy a bel- és a külföldi vendégek száma is csökken, és a céges utak száma is visszaesik. Ráadásul Las Vegasnak is az eddiginél komolyabb konkurenciával kell számolnia: sorra nyílnak a kaszinók az Ehyesült Királyságban. Hong Kongban és Makaón, Kelet-Európában és a Közép-Keleten. Azoknak a kaszinóknak a nyereséges, amelyek nem hotelekben működnek, kisebb mértékben, várhatóan 2,1 százalékkal csökken. A lottózók száma is csökken: a kereslet nem csökken nagyon, de sokan inkább az azonnali jutalommal kecsegtető játékgépeket választják. A sportfogadásra szánt pénz is a lottódollárokat csökkenti; közeledik a Super Bowl. Egyetlen terület van, ahol növekedés várható: egyre több játékgépet telepítenek az ősi amerikai rezervátumokba.
Nehéz év vár a kaszinókra is
Az előrejelzések szerint az idei év decemberére 2,9 százalékkal visszaesik a hotelekben működő kaszinók nyeresége az USA-ban, mert csökkennek a keresetek és nő a munkanélküliség. A többi szerencsejáték sem lesz sokkal szerencsésebb.
Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka
Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén
Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál
Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál
Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel
A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál
Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél
A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban
Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat
Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha
Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.