Rongálás, lopás, belógás, celebgondok

Rongálás, lopás, belógás a leggyakoribb turisztikai kihágás: partnerei és szállásadói körében szabálytalankodók után végzett felmérést a Szallas.hu. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

 A kutatásban szállásadókat és a turisztikai attrakciók üzemeltetőit is megkérdezték a szabályszegőkkel kapcsolatos tapasztalataikról. 

„Négy szálláshelyből háromnál volt legalább egy emlékezetes eset, ahol a vendég előírást sértett” – közölte a felmérés eredményeit Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az elkövetett kihágások sorában a leggyakoribb elem a rongálás, amit a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég követ, harmadik helyen a lopás végzett. „A sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógok” – tette hozzá a marketing szakember.

A besurranó kedvű vendégek előszeretettel választanak másik szobát vagy lakosztályt, ha nyitott ajtót találnak, és a konyha vagy étterem zárás utáni látogatása is gyakorinak mondható. „Vannak olyanok is, akiket a zárva tartás sem akadályozhat meg a wellnesszezésben” – árulta el a marketing menedzser.

A medencés szállásoknál ráadásul nem csak a belógás lehet probléma: a pancsolós helyek harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét azért, mert a vendég nem a mosdóba ment ki. 

A kihágások jellemzően nem igényelnek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítik a rend őreit. „Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót csíptek nyakon, akivel szemben a leleplezést követően eljárás indult”.

A turisztikai attrakciók üzemeltetői is látnak cifra dolgokat A Év Szállása keretében végzett felmérés szerint nem csak a szállásadóknak gyűlik meg a baja a szabályszegőkkel: a turisták számára programot, illetve látnivalót biztosító helyek kétharmadának volt már dolga az előírtakat újraértelmező látogatóval. A problémás esetek leggyakrabban rongálásról, lopásról, illetve nyitvatartási időn kívüli belógásról szólnak. „Ez utóbbi kapcsán elmondható, hogy a fürdők számára külön kihívás a nyitva tartási időn kívül betérni vágyó vendégek távoltartása, de a múzeumok esetében sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég” – monda Keresztes Nóra.

A turisztikai attrakciók üzemeltetői számára emlékezetes pillanatokat okoznak a celebritások is. A beszámolók szerint a híres emberek gyakran gondolják úgy, hogy számukra egy-egy program meglátogatásának ingyenesnek kellene lenni, hiszen ottlétükkel a helyet népszerűsítik. „De nem csak az ismert személyek próbálkoznak: a szállásadók harmadánál járt már olyan vendég, aki csupán a távozáskor jelezte elégedetlenségét a szolgáltatással kapcsolatban, remélve, hogy ezzel alkudhat a cechből”.

A kutatás hátteréről:

A sajtóközleményben szereplő adatok a Szallas.hu által 2018. 08. 21. - 2018. 08. 24. között végzett online felmérésen alapultak, melyet közel 1500 szálláshely és turisztikai attrakciót üzemeltető partner körében végeztek. A mintavételezés Magyarország lakosságára nézve nem reprezentatív, de az eredmények alkalmasak a trendek szemléltetésére.

Forrás: Szállás.hu


Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.