Teljesen átalakulna a Conti

36 luxusapartmant, egy éjszakai klubot és egy teraszt is magába fog foglalni az új New York szálló. Legalábbis ezek Ioan Benének, a Napocamin Kft tulajdonosának a tervei, aki ötmillió euróért vásárolta meg az egykori kolozsvári Continental szálló épületét. Az adás-vétel tényét a fizetésképtelenséget kezelő Expert Insolvenţă felszámolóház közölte hétfőn - jelentette az erdélyi Pénzcsinálók portál.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ştiri de Cluj egy interjút közölt az épület új tulajdonosával. A lapnak Ioan Bene elmondta, hogy a felső szinten egy kávézó fog működni, az alagsor pedig egy szórakozóhelyiségnek fog teret adni. A kávézóból az "egész várost lehet majd látni. A termekben majd rendezvényeket, ünnepségeket lehet szervezni, de minden elit lesz, nem fogunk manelet játszani" - fogalmazott Bene.

A munkálatokat az alagsorban fogják elkezdeni, mert meg kell erősíteni az alapot. A klubhelyiség a teljes épület alagsorában fog húzódni, a terem a széleken öt méter, középen pedig hét méter magas lesz. Az épület testében 36 luxusapartman, illetve további 20 szoba fog helyet kapni. Bene szerint változtatni fognak a szobák mostani elrendezésén, ugyanis jelenleg "minden két-három méterben" van egy szoba, a fürdő pedig a folyosón van. Az új hotel azonban "minden szempontból meg fog felelni egy ötcsillagos szolgáltatásnak".

(...)

Folytatás ls további érdekességek itt.


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.