Több külföldi, kevesebb belföldi a kereskedelmi szálláshelyeken

Csökkent a hazai kereskedelmi szálláshelyek belföldi forgalma még az előző évi alacsony bázishoz képest is - derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből.

Ugyanakkor nőtt a külföldiek száma, 5%-kal a vizsgált 2010. január-szeptemberi időszakban előző év azonos időszakához képest.

A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és vendégéjszakák száma 2010 első kilenc hónapjában az előző évhez viszonyítva lényegében változatlan volt, a szálláshelyek árbevétele folyó áron kismértékben emelkedett. A forgalom 70%-át képviselő szállodák vendégforgalma mind a kilenc hónapban élénkült az elmúlt évhez képest.

Emelkedő külföldi

2010. január–szeptemberben 2 millió 682 ezer külföldi vendég 7 millió 569 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken; a vendégek száma nőtt (5%) a vendégéjszakák számának stagnálása mellett. A legjelentősebb küldő országok közül a Németországból és a Lengyelországból érkező vendégek éjszakáinak száma csökkent, miközben az Ausztriából és az Egyesült Királyságból hazánkba látogatóké stagnált, az Olaszországból, Csehországból és az Egyesült Államokból érkezők esetében pedig nőtt. A külföldivendég-forgalom jelentős részét realizáló szállodákban a magasabb kategóriákban (öt-, négycsillagos egységek) jelentős növekedést jelentettek a szálláshelyek, a vendégek száma közel egyötödével, a vendégéjszakák száma 17%-kal bővült. Az alacsonyabb kategóriákban (három-, két-, egycsillagos egységek) 201 ezerrel kevesebb éjszakát töltöttek el a külföldiek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külföldi vendégek számának kismértékű emelkedése a Nyugat-, Dél-Dunántúl és a Budapest–Közép-Duna-vidék turisztikai régiókban tapasztalható fellendülésnek köszönhető.

Csökkenő belföldi

Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyeken 3 millió 76 ezer belföldi vendég 7 millió 811 ezer vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 2%-kal mérséklődött, az éjszakák száma nem változott az előző év azonos időszakához mérten. A belföldivendég-forgalom hattizedét fogadó szállodákban 4%- os növekedés figyelhető meg az éjszakák számában. A vendégek körében szintén közkedvelt panzióknál 11%-os csökkenés következett be. A belföldivendég-forgalom visszaesése a kilenc turisztikai régióból négyet érintett.

Balcsi, Pest, Pécs

A Balatonon eltöltött vendégéjszakák száma 2010 első kilenc hónapjában a külföldiek és a belföldiek esetében 8, illetve 7%-kal esett vissza. A népszerű gyógy-, illetve wellness-szállodák látogatottsága eltérő képet mutat. A megfigyelt időszakban a balatoni gyógyszállodák vendégforgalma 7%-kal csökkent, míg a wellness-szállodákban – részben a kapacitásnövekedés következtében – másfélszeresére nőtt a vendégéjszakák száma 2009 azonos időszakához képest.

Budapesten – a balatoni üdülőkörzettel ellentétben – zömében a visszatérőben lévő külföldi vendégeknek köszönhetően 5%-kal nőtt a vendégéjszakák száma. 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő

Pécsett mind a vendégek, mind a vendégéjszakák száma jelentősen emelkedett (21, valamint 22%-kal). Bár csak minden negyedik vendég volt külföldi a pécsi szálláshelyeken, számuk a dinamikus emelkedést követően több mint másfélszeresére nőtt az egy évvel ezelőttihez képest.

Öt csillag rulez

Január–szeptemberben a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 46%-os volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák működtek a legmagasabb, 60%-os szobakihasználtsági aránnyal, a négycsillagos házak 52%-os foglaltságot értek el. A gyógyszállodák szobáinak igénybevétele is átlagon felüli volt, 58%. A magasabb igényeket kielégítő, saját magukat kastélyszállodaként azonosító házak az átlagosnál alacsonyabb, 30%-os kihasználtsággal működtek az első kilenc hónapban. 2 A szálláshelyek összes árbevétele – stagnáló vendégforgalom mellett – 2%-kal emelkedett 2009 azonos időszakához képest.

Kismértékű árbevétel emelkedés

A kereskedelmi szálláshelyek 2010. január–szeptemberben összesen 179 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 99 milliárd forint volt. A magas külföldivendég- forgalmi részesedés miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a forint az euróhoz képest az első kilenc hónapban kb. 3%-kal volt erősebb, mint egy évvel korábban. A májusban elkezdődött kedvező folyamatok szeptemberben is folytatódtak az ötcsillagos kategóriában, a 75%-os foglaltság a (nettó) RevPAR-mutató 19%-os emelkedését eredményezte. A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 14 087, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó RevPAR) 6478 forint volt. Budapesten a három– ötcsillagos kategóriákban a szobák átlagára 9000 és 29 900, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 4000 és 19 500 forint körül alakult (ami körülbelül 32–106, illetve 14–69 eurónak felel meg). Az európai összehasonlításban is alacsony szállodai átlagárak 6%-os mérséklődése is hozzájárult mind a belföldi, mind a külföldi szállásdíjbevételek visszaeséséhez.

Fizethetek üdülési csekkel?

A működő kereskedelmi szálláshelyek közül szeptemberben 1856 egység fogadott el fizetőeszközként üdülési csekket. A belföldi vendégek az év első kilenc hónapjában 14,2 milliárd forint értékben fizettek a szálláshelyi szolgáltatásokért üdülési csekkel, ami az összes bevétel 7,9, illetve a belföldi szállásdíjak 37%-ával volt egyenértékű. Szeptemberben a szálláshelyeken beváltott üdülési csekk aránya a belföldiektől származó szállásdíjbevétel 26%-át tette ki.

Gyarapodó négycsillagosok

Kínálati oldalon 2010. szeptember 30-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2425 volt, ezen belül a 826 szálloda 50 ezer szobával, a 959 panzió 12 ezer szobával működött. Némi szerkezeti átalakulásra utal, hogy a szobakapacitás a négycsillagos házaknál 2009-hez viszonyítva 6 ezer férőhellyel gyarapodott, a többi kategóriában összességében 4,4 ezerrel kevesebb volt. Az egyéb szálláshelyek (turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping) száma 640-et tett ki. A szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több, különböző ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken szeptemberben közvetlenül több mint 29 ezer főt foglalkoztattak, ami éppen hogy meghaladja az előző év azonos időszaki adatot - közölte a KSH.

A legfontosabb küldőpiacok alakulása a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken

                               vendégéjszaka-szám (2010. I-IX. hó)     változás előző év azonos időszakához képest

1.       Németország                   1.716.000                                            -7%

2.       Ausztria                              557.000                                               +0,4%

3.       Egyesült Királyság           394.000                                               -0,5%

4.       Olaszország                       376.000                                               +6%

5.       Csehország                        348.000                                               +9,1%

6.       Lengyelország                  345.000                                               -4,3%

7.       Egyesült Államok            329.000                                               +12,4%

8-9.Oroszország                      287.000                                               +27,6%

8-9. Románia                            287.000                                               -3,6%

10.   Franciaország                   272.000                                               -5,1%

A KSH adatai szerint a vizsgált időszakban a leglendületesebb fejlődést a szerb (+42%), török (38,2%), ciprusi (+31%), szlovén (+29,8%), izraeli (+29%) és az orosz (+27,6%) mutatta.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.