Új riviéra épül az Isztriai-félszigeten

Pulától Rovinjig épül a brijuni riviéra, amely néhány éven belül több száz szálláshelyet kínál a csaknem 40 kilométer hosszan kiépülő parti sétány mentén - közölte Pulában Isztria Megye Idegenforgalmi Hivatalának marketingmenedzsere.

A tervek szerint Pula északi részén, a kikötői öböl mostanáig katonai célra hasznosított területének rehabilitációjával kezdődik az építkezés. A még az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hadikikötőjeként, majd a jugoszláv és a horvát hadsereg katonai bázisaként használt területtől kiindulva egészen Rovinjig húzódik majd a teljes egészében gyalog vagy kerékpárral is bejárható partszakasz - jelentiaz MTI.

A horvát állami és Isztria megyei támogatással, valamint koncessziós beruházással megvalósuló építkezéseknél előtérbe helyezik a környezetvédelmi szempontokat, de arra is súlyt helyeznek, hogy ne a tömegturizmust, hanem a minőségi elvárásokat szolgálják a létesítmények. Az előírások szerint az Adria partjától legalább száz méterre, legfeljebb ötemeletes hotelek épülhetnek, amelyeket 40-60 éves bérleti szerződés keretében építenek fel a befektetők.

A 4-5 csillagos szállodák sorával nem "új Dubajt" akarnak építeni, hanem természetközeli, elsősorban a gasztronómiai adottságokra alapozó terveik vannak. A Horvátországba látogató összes turista 35 százaléka az Isztriai-félszigetre érkezik, számukra az egyre népszerűbb borok, a helyi specialitásokat kínáló éttermek és az olívaolaj kínálhat új élményeket a tenger élvezetén túl. Isztrián az elmúlt 15 évben a tömegturizmustól távolodva a minőségi kiszolgálás irányába indultak el a fejlesztések. A folyamatos szálláshely-korszerűsítésekre - főként hotelek, kempingek átépítésére - és új építkezésekre csak 2010-ben 820 millió kunát fordítanak a régióban működő nagyobb idegenforgalmi cégek.


Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely

Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely 

Győztest hirdettek a négycsillagos Hotel Lycium bérbeadásának pályázatán.
Jól jön a Valentin-nap a hazai szállodásoknak

Jól jön a Valentin-nap a hazai szállodásoknak 

Sok pár utazással tölti idehaza is az eredetileg Angliában és Amerikában a szerelmesek ünnepeként számon tartott február 14-ét, és az azt követő hétvégét.
A budapesti Kempinski ismét ott a Forbes Travel Guide előkelő listáján

A budapesti Kempinski ismét ott a Forbes Travel Guide előkelő listáján 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest “négycsillagos” besorolást kapott..
Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren

Tavasszal nyit az ibis Styles hotel a debreceni reptéren 

Ez lesz az első szálloda az ország második legforgalmasabb repülőtere, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében
Év Szállodája díjátadó gála  – még lehet jelentkezni!

Év Szállodája díjátadó gála – még lehet jelentkezni!  

Február 21-én részese lehet az év egyik legexkluzívabb szállodai eseményének.
Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell!

Ha szálláshely-felújításban gondolkodik, ezt látnia kell! 

Évekig tartó átfogó fejlesztés után nem akármilyen új ruhába öltöztette a hazai szállodalánc négycsillagos egri egységét, a Hunguest Flórát.
Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában

Gyerekcsúszda az étterembe, póni a kertben: családbarát szálloda az Accent portfóliójában 

Ez a Lutzmannsburgban található, négycsillagos Hotel Xylophon, amely közvetlen átjárást biztosít a Sonnentherme-be – Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.
Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában

Al Habtoor Palace Budapest: a luxushotelek új korszaka Európában 

A magyar szálloda csatlakozik a Preferred Hotels & Resorts Legend Collection-höz.
Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás

Különleges szálláshelyet nyit Budapest szívében a nemzetközi ingatlanóriás 

A NUMA Group, Európa egyik vezető digitális idegenforgalmi szolgáltatója bejelentette a magyar piacra lépését, amely során elsőként 170 egységből álló innovatív szálláshelyet nyit Budapest szívében, ezzel tovább erősítve jelenlétét a kelet-közép-európai régióban.
Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese

Budapesti házban dolgozik az Év Fiatal Szállodása 2024 pályázat győztese 

A pályázat legfőbb célkitűzése, hogy példaképet állítson a pályakezdő és junior kollégák elé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.