Új tulajdonosa lehet a Hunguestnek

Két vagy három hotel kivételével új tulajdonos kezébe kerülhet Leisztinger Tamás szállodalánca - tájékoztatott az Index.

A Hunguest Hotels Zrt. Magyarországon, Ausztriában, Montenegróban és Romániában összesen 21 szállodát tulajdonló és üzemeltetető Hunguest Hotels Zrt-t a hírportál értesülései szerint az SCD Group munkatársai világítják át.

Tény, hogy időközben a bonyolult felépítésű Hunguestnél elkezdődött egy tulajdonjogi átalakítás, ami az Index forrásai szerint annak tudható be, hogy az értékesítés előtt rendezni kell a zrt. belső viszonyait.

A cég augusztus végén kiadott közleménye szerint a zrt, 4,2 milliárddal, 12,48 milliárd forintra emelte alaptőkéjét, amihez egy Leisztinger-közeli, a svájci Zug kantonban bejegyzett, Lemisa Investment Holding AG nevű offshore cégtől kapta a készpénzt.

A Hunguest július végi közgyűlési határozata alapján a 4,2 milliárd forintból két, a cég által működtetett, de eddig külön cégben tartott hotel megvásárlását rendezi: 1,2 milliárdot fordít az ausztriai Hotel Heiligenblut GmbH megvételére, 3 milliárdot pedig a gyulai Erkel Gyógyszálló Hotel Kft. visszaszerzésére.

Az Index értesülései szerint a rendezés közben megérkeztek a lehetséges majdani vevő, a balatoni beruházóként ismertté vált SCD Group emberei, hogy átvilágítsák a tavaly 9 milliárdos forgalmat bonyolító Hunguestet.

Informáciük szerint a 21 részből álló szállodaláncból a tranzakció végén 2-3 hotel maradhat Leisztingernél. A milliárdos különösen ragaszkodik a társaság galyatetői, lillafüredi és montenegrói, közvetlenül az Adria partján található szállodájához.

Az SCD Group kommunikációs igazgatója, Elkán Péter az Indexnek leszögezte, nincs megállapodás a cége és a Hunguest között. Elkán elmondta, ha történt volna egy ilyen kaliberű üzletkötés, azt nem tartanák titokban.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.