Rapport István elmondta: a beruházás összes költsége 602 millió forint lesz. A kivitelezés 2013 januárban indul, az 1913-ban épült szálloda száz éves évfordulóján, a tervek szerint a munkálatok 2013 december végére fejeződnek be.
A városképi szempontból meghatározó épületben lassan két évtizede nem üzemel a szálloda, a földszinti részben kereskedelmi üzletek működtek. Az épületet a közelmúltban megvásárolt vállalkozás vezetője elmondta, hogy a Komló Szálló Gyula legnagyobb középülete volt, ahol a levéltári kutatások szerint vendég volt Bartók Béla, Kodály Zoltán és a századfordulón József főherceg is megszállt a hotelben.
A beruházás során a műemléki épület visszanyeri eredeti funkcióját és arculatát, kétcsillagos szállodaként üzemel majd. A projekt keretében 34 szobát létesül, ebből 14 lakosztály, a férőhelyek száma összesen 102 lesz. Az épületben helyet kap egy wellness részleg, a galériás étterem és kávézó is régi pompájában várja majd a vendégeket. A szálloda felújításával egy időben elbontják a funkció nélküli toldaléképületeket, helyükön park épül, parkolókkal. A projekt keretében 11 új munkahely létesül, a tulajdonos az első időszakban 55 százalékos szállodai kihasználtsággal számol.
Újra szálloda lesz a Komló
(MTI) - Visszanyeri eredeti funkcióját Gyula száz éves szállodája, a patinás Komló Szálló, miután a belvárosi épület felújítására és környezetének korszerűsítésére a tulajdonos Gyula Komló Kft. 422,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv szálláshelyek fejlesztésére fordítható EU támogatási keretéből - tájékoztatta az MTI-t a társaság tulajdonosa.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Felmérés az európai szállodapiacról
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?