Vége az ingyenebédnek a szálláspiacon

Az Airbnb lakáskiadásban is a piac diktál: túlkínálati válság alakult ki - legalábbis az Egyesült Államokban.

A rövid távú lakáskiadás, vagyis a magánlakások hotelként való üzemeltetése óriási üzlet volt a kezdetekben. 

A kedvezőtlen mellékhatások miatt aztán jöttek a korlátozások, de az Egyesült Államokban ebben az ügyben is a piac diktál: túlkínálati válság alakult ki.

Az internet elterjedése rengeteg szolgáltatás esetében tette lehetővé, hogy azt közvetlenül vegye igénybe a fogyasztó, közvetítők beiktatása nélkül. Ez így volt a rövidtávú lakáskiadásnál is: korábban utazási irodákon keresztül lehetett kiadni is kivenni, ami körülményes volt, nem is lett túl elterjedt, az utazóknak is egyszerűbb volt szállodába menni.

Az aranykor

A kérdést az Airbnb oldotta meg: egy portálra fel lehetett tenni a világ összes kiadó lakását, és ott lefoglalhatja az utas, leegyszerűsítve a folyamatot. Az utasokat a szállodákénál alacsonyabb ár vonzotta, a kínálati oldalon pedig remek pénzkereseti lehetőség adódott, ha valaki lakásokat vett, és azokat kiadta a kezdetben keresleti piacon. Budapesten 2015-ben indult a nagy roham, egyúttal a lakásáremelkedést is alaposan beindítva.A gyorsan terjedő szolgáltatással aztán problémák adódtak: a turizmus által felkapott városokból kezdte kiszorítani az állandó lakosságot, az ingatlanárakat túl magasra hajtva, miközben az állandó lakók nehezményezték, hogy a vendégek ellepik a házakat, miközben a ház költségeihez való hozzájárulásban ez nem érvényesül.

Európa: szabályozás, erős turizmus

A városok Európa-szerte kénytelenek voltak a szabályozás útjára lépni, több-kevesebb sikerrel. A szabályok betarthatósága váltakozó, ugyanakkor a növekvő lakáskínálat csak az extraprofitot szüntette meg: a kereslet inkább csak a járvány idején az utazási korlátozások miatt esett vissza. Ez nem véletlen: Európában sűrűn helyezkednek el a világ legkedveltebb turista célpontjai, a leghíresebb és leglátványosabb városok: az amerikaiak és a más kontinenseken lévő gazdag országok polgárai és Európa nevezetességeit akarják látni.

USA: speciális járványhatás

Az Egyesült Államokban ugyanolyan hatalmas divat lett a rövidtávú lakáskiadás, mint Európában: rengetegen vásároltak ingatlant erre a célra. A Bloomberg szerint azonban idén már olyan nagy lett a túlkínálat, hogy az ingatlanok kihasználtsága meredeken csökken, és olyan esetekben, amikor valaki nyakig eladósodva vett meg több lakást abban bízva, hogy azok bőségesen kitermelik a törlesztést, most bajban vannak, pláne, hogy a hitelkamatok is emelkednek. Az USA egy óriási ország, Európához képest jóval kisebb látnivaló-sűrűséggel, így a turizmus messze nem olyan erős. Ez persze eddig is így volt, de a járványnak lett egy speciális kínálatnövelő hatása. A nagy országban a home office bezártsága vagy a tömegektől fertőzéstől való félelem miatt sok városi lakos vett vidéki, csendes, kellemes környezetben lévő ingatlant, hogy ott töltse el ezt az időszakot. Most azonban már visszatérhettek régi életükhöz, de a szerzeményt hasznosítani akarják, így feltették az Airbnb-re azokat, alaposan megnövelve a kínálatot.

Az extraprofit a múlté

Egy, a Bloombergnek nyilatkozó lakáskiadó elmondta, hogy korábbi tapasztalatok és mások elmondása alapján arra számítottak, hogy simán meglesz havonta 5-10 ezer dolláros bevétel (ehhez teljes kihasználtság mellett is irreálisan magas, 160-330 dolláros egy éjszakára jutó kiadási ár adódik), de a valóságban a maximum 3500 dollár volt, akadt 1000 dolláros hónap is, augusztusban pedig még nem is volt vendégük. Az iparág indulásakor átmenetileg elérhető közgazdasági ingyen ebéd, mondhatni extraprofit kora véget ért. Amerikában is előfordult, hogy valaki kibérelt 150 lakást, kiadta Airbnb vendégeknek, és dőlt a pénz, de ez Budapesten is így volt kezdetben. A piac azóta kiegyensúlyozott lett, a szállóvendégek elvárásai megnőttek, miközben kialakult az egészséges árverseny is, hisz a szállodáknak volt bőven idejük már alkalmazkodni az új kihíváshoz.

Forrás: napi.hu


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.