Közlekedés
Márciustól új München-New York járat
Az amerikai Continental Airlines a napokban bejelentette, hogy 2010. március 27-től napi rendszerességgel közvetlen menetrend szerinti járatot indít a müncheni Franz Josef Strauss nemzetközi repülőtér és new yorki hub-ja, a Newark Liberty között.
20 százalékot spórol az Air France-nak az új A380-as
November 20-án, 25 hónappal az első A380-as forgalomba állítása után, a világ negyedik légitársaságaként az Air France flottájában is megjelent az új óriás-repülőgép, amely a Párizs–New York útvonalon közlekedik. Az Air France az első európai légitársaság, amely forgalomba állította a világ jelenlegi legnagyobb utasszállítóját, és elsőként ők kötik össze e géptípussal Európát az amerikai kontinenssel.
Kárpátalja és a Bereg
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye homokbuckás lankáit és Kárpátalja hegyeit évszázados szálak kötik egybe. Tákost és Csarodát, a Vereckei- hágót és Munkács várát egyszer minden honfitársunknak látnia kellene.
Görögország továbbra is a toplista élén
A beutazók 1,5 százalékát adva 2009-ben 150 000 magyar kereste fel Görögországot, mely így továbbra is a hazánkból repülővel elérhető desztinációk toplistájának élén áll - tájékoztatott Panagiotis Skordas, a Görög Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviseletvezetője pénteken a budapesti Marriott szállodában megtartott görög évadzáró gálaest megnyitóján.
Óvatosan a repülőjegy-foglalással!
Csődközeli helyzetbe jutott, és november 17-én lekerült a légitársaságok nemzetközi elszámolási (IATA BSP) listjáról a több európai nyelvű, köztük magyar honlapot működtető, spanyolországi székhelyű TerminalA online utazási iroda.
Milyen lesz a turizmus 2023-ban?
„Tourism 2023” címmel az eddigi legátfogóbb tanulmány jelent meg a turizmus jövőjével kapcsolatban néhány héttel ezelőtt Nagy- Britanniában. A kutatást a fenntartható fejlődéssel foglalkozó Forum for the Future nonprofit szervezet koordinálta. A 18 hónapon keresztül mintegy 100 szakember közreműködésével készülő jelentéshez olyan emblematikus brit cégek és intézmények adták a nevüket, mint az ABTA, a British Airways, a Carnival UK, a Co-operative Travel, a Thomas Cook és a TUI Travel, amelyek mindannyian elkötelezték magukat a fenntartható turizmus mellett. Bár a tanulmány a brit turisztikai szakmának készült, a benne felvázolt négy forgatókönyv a hazai szakemberek számára is tanulságokkal szolgál.
Négy év után itt az új pályázat
Első ízben négy évvel ezelőtt írtak ki központi közbeszerzést az állami hivatalnokok utaztatására, azóta négy utazási iroda végzi ezt a feladatot – egymással is folyamatosan versenyezve. A szerződés közeledő lejárta miatt a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság új pályázatot írt ki szeptemberben, amelynek eredményeként november végén kiderül, kik lesznek az új „udvari beszállítók”.
Húzd meg, ereszd meg!
Amint arról lapunk szeptemberi számában beszámoltunk, gőzerővel folyik az utazási irodák működését és az utazásszervezést szabályozó új kormányrendelet előkészítése, bizonyos változások pedig már életbe is léptek.
Lefújták tervezett sztrájkjaikat az Iberia-alkalmazottak
A spanyol Iberia légi személyzetét képviselő szakszervezetek lemondják novemberre és decemberre tervezett sztrájkjukat, miután aláírják a vezetéssel a bérmegállapodást, amelyről csütörtökön sikerült megegyezniük.
Erősödő repülőjegy-eladások
A forgalom komoly erősödését mutatják a szeptemberi repülőjegy-értékesítési
adatok.
Kedvezménykártya természetbarátoknak
A Magyar Természetbarát Szövetség tagsági viszonyt igazoló, névre szóló, fotóval ellátott Természetbarát Turista Kártyát vezetett be, amely számos kedvezményt biztosít.
A Qatar a Dubai Légi Bemutatón
A Qatar Airway legújabb Boeing 777-200-as nagy hatótávolságú repülőgépét is kiállították a Dubai Légi Bemutatón ezen a héten.
Karya-újdonságok: rugalmas foglalás és utazási magazin
Karya Tour FLEXI FOGLALÁS néven vezeti be a piacra a 2010-es nyári előfoglalási akciós árait.
Ismét tarolt a Lufthansa
Újabb díjakkal tüntették ki a Lufthansát.
Elindult a SIONLINE.hu
A hazai utazási piac úttörőjeként, elindult a SIONLINE.hu téli információs és utazási oldal, amely a síutakat áruló utazási irodáknak nyújt segítséget, kínál szálláslehetőséget. A portál operatív igazgatója, és partnerkapcsolatokért felelős munkatársa, Kovács Attila, akit a szakma korábban a Vista utazási iroda tour-operációjának vezetőjeként ismerhetett meg.
Elindult a SIONLINE.hu
A hazai utazási piac úttörőjeként, elindult a SIONLINE.hu téli információs és utazási oldal, amely a síutakat áruló utazási irodáknak nyújt segítséget, kínál szálláslehetőséget. A portál operatív igazgatója, és partnerkapcsolatokért felelős munkatársa, Kovács Attila, akit a szakma korábban a Vista utazási iroda tour-operációjának vezetőjeként ismerhetett meg.
Feladta pozsonyi terveit a Wizz Air
A Wizz Air légitársaság a szlovák főváros M.R. Stefanik repülőterének üzemeltetőjével folytatott hosszas, majd sikertelenül záródott tárgyalást követően feladta tervét bázis létesítéséről a Pozsonyban.
Zöld út a taszári repülőtér-fejlesztésnek
A több mint 500 hektáros ingatlan-együttesen 23 milliárd forintot meghaladó összértékben interkontinentális polgári cargo repülőtér, multinacionális szolgáltatók légi cargo bázisa létesül, amely 2014-től üzemelhet - jelentette be Kolber István (MSZP) országgyűlési képviselő, a repülőtér értékesítésével megbízott miniszterelnöki megbízott csütörtökön Kaposváron.
Sztájkzáporral fenyegeti Ferihegyet a szakszervezet
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) napi rendszerességű tárgyalások során szeretne megállapodni a reptéri cégek által felmondott kollektív szerződések újrakötéséről. Ha így sem születik eredmény, december második hetétől kezdve három vállalatnál is rövid sztrájkok sorozatára kell készülni.
Kelet-Európa miatt szenved a bécsi repülőtér
A bécsi repülőtér a nagy nyugat-európai repterekhez képest jobban megszenvedi a válságot; az üzemeltető Flughafen Wien AG csütörtökön közölt pénzügyi jelentése szerint főként a kelet-európai forgalom átlagon felüli visszaesése miatt 2009-ben az utasforgalom 9 százalékos csökkenésére kell számítani, míg például a frankfurti repülőtéren szerényebb, 5-7 százalékos visszaesés várható - írta a német Handelsblatt.
Jogosultak a kártalanításra a késő légi járatok utasai
Átalányalapú kártalanítást kérhetnek a légi társaságtól azok az utasok, akik végső célállomásukat az előre tervezett érkezési időhöz képest három, vagy több órával később érik el, amennyiben a késést nem rendkívüli körülmények okozzák - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.
A vártnál nagyobb az Air France-KLM vesztesége
A világ legnagyobb bevételű légitársasága, a francia-holland Air France-KLM 147 millió euró adó utáni veszteséget jelentett szerdán üzleti évének szeptemberrel véget ért második negyedévéről, az egy évvel korábbi 27 millió euró profit után. Elemzők kisebb, átlagosan 102 millió eurós veszteséget vártak.
Elismerést kapott Dél-Amerikáért a TAP
A TAP Portugal veszteség nélkül zárta 2009 háromnegyed évét, köszönhetően a dél-amerikai járatok - főleg a 8 brazil járat - sikeres üzemeltetésének.
Fapadost csinálnak az új A380-asból
Több mint 800 embert zsúfolna be egy légitársaság az 500 személyes szuperjumbóba.
Légyügyi nyitás Belgrádban
Délkelet-Európa egyik utolsó jelentős nagyvárosa, Belgrád is hamarosan felkerülhet a fapados légitársaságok útvonaltérképére, miután a szerb légügyi hatóság bejelentette: minden fapados szállító, aki engedélyt kér járat indítására Belgrádba, illetve Nisbe, meg fogja kapni.
Új Wizz Air járat Bolognába
A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága tovább bővíti útvonalhálózatát.
Bővíti online check-in szolgáltatását a Germanwings
A Germanwings ismét újabb szolgáltatással teszi kényelmesebbé az utazást.
Hiányolják a saját pályázati infoportált a fesztiválszervezők
A Fesztiválok Évéhez kapcsolódó keddi konferencia délutánján tartott kerekasztal beszélgetésekből kiderült, hogy sok helyen és sokféle forrásból lehet kulturális rendezvényekre pályázni (NKA, LEADER, céges szponzorok), de nincs egy közös portál, ahonnan a pályázók tájékozódhatnának.
Koncesszióba adhatják a moszkvai Seremetyevo repülőteret
A moszkvai Seremetyevo repülőtér koncesszióba, vagy bérbeadására készül az orosz közlekedési és a gazdasági fejlesztési minisztérium, továbbá a vagyonügynökség, s a pályázatot várhatóan jövőre írják ki a Kommerszant című üzleti lap kedden közölt értesülése szerint.
Egyre több a részeg pilóta Németországban
Növekszik a részeg pilóták száma keddi német értesülések szerint.
Befejezték a sztrájkot a Finnair pilótái
Elfogadva az immár negyedik közvetítési kísérletet, kedden befejezték kétnapos sztrájkjukat a Finnair pilótái. A társaság szerdán várhatóan 60-70 járatát tudja elindítani, a teljes járatüzem péntektől indul.
1 milliárd fontos szerződést írt alá az easyJet
Az easyJet, Európa vezető diszkont légitársasága és az SR Technics, a világ egyik legjelentősebb repülőgép-karbantartó vállalata ma bejelentette, hogy 11 évvel meghosszabbították a légitársaság 157 Airbus gépére vonatkozó karbantartási szerződésüket.
Az Asiana Airlines boldoggá teszi az anyákat
A dél-koreai Asiana Airlines a közelmúltban bevezette a ‘Happy Mom Service’-t, azaz a Boldog Anyukák Szolgáltatását, amely várakozáson felüli kedvező fogadtatásra talált a célcsoport körében.
Az üzleti utazás még csökken - IATA
Még nem jutott túl a válságon a légiközlekedésben a prémium kategória, a légitársaságok legjövedelmezőbb üzletága, miközben általában véve már megindult az enyhe fellendülés.
Amerikába vonzza a gyenge dollár a turistákat
Tavaly november 17-étől lehet vízummentesen utazni az Egyesült Államokba, az intézkedés – ami a 100 dollárba és több hetes várakozásba kerülő, sokat panaszolt eljárást váltotta fel Magyarország és további hat uniós ország esetében – gyorsabbá és egyszerűvé tette az utazást. A vízum eltörlése mellett a gyenge dollár is növeli az érdeklődést az USA iránt.
A Boeing is megkötötte első üzletét a dubaji légi szalonon
Az Airbus után a Boeingnek is sikerült megszereznie első megrendeléseit a dubaji légi vásáron: az amerikai gyártó keddi bejelentése szerint két algériai légitársaság összesen 11 darab 737-800-as Boeinget rendelt tőle.
Siófok polgármestere: az ifa kapcsán csak hitegetett a kormány
A kormány nem tartotta magát az idegenforgalmi adóval (ifa) kapcsolatos ígéretéhez - jelentette ki Balázs Árpád, a Balatoni Szövetség elnöke hétfőn az MTI-nek.
Több száz milliós tartozást hagyott a sármelléki repülőtér üzemeltetője
Az eddigi becslések szerint mintegy 600-700 millió forint körüli tartozást halmozott fel a sármelléki repülőteret bérlőként üzemeltető Cape Clear Aviation (CCA) Kft., amelynek jelenleg nincs könyvelése, és szeptember óta bért sem fizetett a dolgozóinak - közölte hétfőn az MTI megkeresésére a felszámoló Vectigalis Zrt.
Csökkent az easyJet éves profitja
Csökkent az easyJet diszkont légitársaság profitja a szeptemberrel zárult pénzügyi évben. Elsősorban a magasabb üzemanyagköltségek és más kiadások mérsékelték a nyereséget, miközben nőtt a cég bevétele.
Fapadosodik a Lufthansa?
A hatékonyság javítása érdekében a diszkont légitársaságok üzleti modelljéből készül átvenni elemeket a Lufthansa, Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága - írta keddi számában a Die Welt.
Kedden is sztrájkolnak a Finnair pilótái
Kedden is folytatják a hétfőn megkezdett sztrájkot a Finnair pilótái, miután eredmény nélkül zárultak a társaság vezetésével folytatott tárgyalások.
Újabb magyar szálloda nyílik Tirolban
Kétéves üzemeltetési szünet és tulajdonos váltás után, megújult külsővel, belsővel és szolgáltatási palettával nyílik meg november 28-án a Hotel Hoch Tirol *** Fieberbrunnban.
Hétfőtől sztrájkolnak a Finnair pilótái
Hétfőtől sztrájkot hirdettek a Finnair légitársaság pilótái. A híradásokból egyelőre nem egyértelmű, hogy a munkabeszüntetés meddig tart.
Militarizálódik a dubaji légi szalon
A közel-keleti feszültség állandósította harci gépek iránti kereslet uralja a vasárnap Dubajban megnyílt - négy napig tartó - légi szalont, a válság a polgári repülőgépek iránti érdeklődést jócskán apasztotta.
Félpucéran jótékonykodnak a Ryanair légikísérői
Az ír fapados légitársaság stewardessei idén is nekivetkőztek, hogy bikinisnaptárral segítsenek a rászorulókon.
Folytatódik a turistaés kirándulóhajók felújítása Horvátországban
A Tengerügyi Minisztérium képviselői nemrégiben írták alá a szerződést 12 turista- és kirándulóhajó-üzemeltetővel, akik 3,3 millió kuna vissza nem térítendő állami támogatást fognak kapni hajóik felépítésére és felújítására.
"Mindig bombával utazom"
Mondta egy viccelődő utas a biztonsági kapu jelzésére, ezért nem engedték fel Ferihegyen a Brüsszelbe tartó gép fedélzetére.
Lassú javulás az európai repülőtereken
Már körvonalazódik a fellendülés az európai légikikötőkben a szakma mintegy 400 cégét tömörítő európai repülőtéri szövetség(ACI) csütörtökön közzétett elemzése szerint.