Reptéri tolvajokat fogtak a ferihegyi rendőrök

Háromszáz doboz cigarettát tartalmazó csomagot lopott két reptéri munkás Ferihegyen, miközben a feladott poggyászokat rakodták.

A címke nélküli, külön félretett táskára egy ott dolgozó utasbiztonsági ellenőr lett figyelmes, aki a poggyászok biztonsági átvilágítását végzi a csomagosztályozóban. A rendőrség, miután beazonosította a csomag tulajdonosát és a járatot, amelyre a poggyászt feladták, a tetteseket is kézre kerítette - olvasható a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) közleményben.

A két rakodó ellen kisebb értékre elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az RRI tájékoztatása szerint a reptéren dolgozók szigorú biztonsági rostán esnek át, ezért egy kis értékű lopásnak is jóval nagyobb jelentősége és kockázata van. Az RRI a nyári megnövekedett utasforgalom miatt napi rendszerességgel tart vagyonvédelmi akciót, hogy kiszűrje az ilyen jellegű eseteket. A lopások többsége a gép rakodóterében történik, ahol nincs kamera - írták.

A nyári időszak kedvez az alkalmi tolvajoknak is, ezért a rendőrség fokozott létszámban ügyel a terminálok területén. Az RRI minden utasnak azt tanácsolja, hogy utazáskor fordítson nagyobb figyelmet a csomagjára, értékes tárgyait pedig tartsa kézi poggyászában.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.