Azóta eltelt némi idő, és – úgy tűnik – a légitársaságok megbékéltek a helyzettel. Igaz azonban, hogy egyes fapadosok mintha mégis megtalálnák a szabályozással kapcsolatos kiskaput: a poggyászért, az ülőhelyválasztásért, az expressz bejelentkezésért pótdíjat kérnek, így végül a néhány száz forintért hirdetett jegy mégiscsak 15-20 ezerbe kerül a fizetéskor.

A légitársaságok azonban most nem ellenük, hanem az utazási irodák árképzési gyakorlata ellen emelték fel szavukat. Májusi ülésén a Magyarországi Légitársasági Képviseletek Szövetsége (BARIH) ugyanis úgy döntött, hogy a Versenyhivatalhoz fordul, mivel méltatlannak tartja, hogy uniós előírások alapján számára kötelező a bruttó (minden költséget, így illetékeket is tartalmazó) árképzés alkalmazása, míg a tour-operátoroknak nem. Az aktuális esemény fényében döntöttünk úgy, hogy körülnézünk, milyen szabályozás vonatkozik jelenleg az irodák árképzési gyakorlatára.

Sokat javult a helyzet

2006–2007-ben egyszer már reflektorfénybe került az árfeltüntetési gyakorlat: akkor több száz irodát pénzbírságra kötelezett a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az árfeltüntetéssel kapcsolatos hiányosságokért. Azóta sokat javult a helyzet, látható, az utazási irodák jobban odafigyelnek erre a területre. Még mindig akadnak persze, akik a kötelező előírásokat munkájuk során olykor nem követik százszázalékos precizitással – mutatott rá az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságának főtanácsosa, dr. Gyenizse Dorottya. Ennek ellenére kijelenthető, helyes irányba indult a gyakorlat. Az árfeltüntetés korrekt bonyolításához nem kell különösebb „bravúrokat” végrehajtaniuk az irodáknak. Jó vezérfonál a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége és az egyik jelentős piaci szereplő között néhány éve kötött „megállapodás”.

A cég arra vállalt kötelezettséget, hogy a programfüzetében és egyéb programfüzetjellegű kiadványaiban feltünteti a részvételi díj forintban meghatározott összegét és azt, hogy ez mely szolgáltatásokra nyújt fedezetet. Feltünteti továbbá a tájékoztatóban megfelelő módon – legalább ugyanakkora betűméretben és jellegében azonos megjelenítésben, mint a részvételi díj –, hogy melyek azok az egyéb díjak, költségek (költség neve, összege), amelyek a részvételi díjban nem szerepelnek, azonban az utazási szerződés alapján a fogyasztót terhelik.

Annak érdekében pedig, hogy a fogyasztó ne a szórólap vagy akár egy hirdetés elolvasása után, az utolsó pillanatban ismerje meg az utazás árát és azt, hogy az milyen elemekből tevődik össze, a cég vállalta, hogy tájékoztatást ad azokról a fogyasztókat terhelő költségekről, amelyek nem szerepelnek a részvételi díjról szóló hirdetésekben. Tehát az irodáknak minimum etikus a reklámokon, hirdetéseken feltünteti a részvételi díj összegén felüli egyéb díjakat, illetve azt, hogy erről a fogyasztók a szerződés megkötése előtt hol kaphatnak tájékoztatást.

Tájékoztatási kötelezettség

A fogyasztóvédelmi törvény szerint az áru fogyasztói forgalomba hozatalakor a forgalmazó köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni az eladási árról és az egységárról, illetve a szolgáltatás díjáról, az eladási árat, az egységárat és a szolgáltatás díját a Magyar Köztársaság területén törvényes fizetőeszköz szerint meghatározva, egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni.

Ez egy generális szabály, ám az utazási szerződésekről szóló kormányrendelet pontosabban fogalmaz: ha az utazási vállalkozó az általa meghirdetett utazások feltételeit és programját a programfüzetében közzéteszi, annak – úttípustól függően – egyértelműen és pontosan tartalmaznia kell a díj forintban meghatározott összegét, és hogy ez mely szolgáltatásokra nyújt fedezetet, a befizetendő előleget, a díj fennmaradó részét és megfizetésének rendjét.

Nem lehet tisztességtelen

Figyelmeztető lehet a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabály, amely szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges, és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. Vásárlásra felhívás esetén pedig jelentős információ az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is magában foglaló ár, illetve díj vagy – ha az áru jellegéből adódóan az árat, illetve díjat nem lehet ésszerűen előre megállapítani – az ár, illetve díj megállapításának módja, valamint az összes járulékos költség!

Illetve ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre megállapítani, annak feltüntetése, hogy milyen további költségek merülhetnek fel.

A „pult után”

Dr. Gyenizse Dorottya is úgy látja, a piaci szereplők próbálkozhatnak figyelemfelkeltő reklámokkal, árakkal, ám az összes költségnek egyértelműen ki kell derülnie. Mégpedig nem is mindegy, hogy mikor, fizetés előtt az utazónak már tisztában kell lennie a végleges összeggel, vagyis a „pulthoz való járulást követően”, már nem érhetik meglepetések. A fogyasztóvédelmi szervezetek még egy lépéssel tovább mennek.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság például egy bírósági határozatra is hivatkozva állítja, a szolgáltatások árát egy összegben kell meghatározni, s a hirdetésekben is ennek kell szerepelnie. Szerintük nem lehet érv az árkülönbözetre az olyan kötelező költségek felszámítása, mint a repülőtéri illeték, a transzfer vagy a vízumdíj, amelyeket előre is be lehetne építeni az árba.