200 milliárd felett az utazási irodák tavalyi árbevétele

A Magyarországra utazó külföldiek 14%-a, 1,7 millió fő vette igénybe hazai vagy külföldi utazási iroda szolgáltatásait - derült a KSH a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) keddi, budapesti közgyűlésére készült jelentéséből.

A külföldre látogató magyarok mindössze 7 százaléka fordult magyar utazási irodához, míg a belföldi utakhoz honfitársaink csupán 2-2,5 százaléka vett igénybe utazási irodai szolgáltatást.

A magyar lakosság turisztikai aktivitása és fogyasztása jelentős csökkenést mutatott 2006-tól 2009-ig. Tavaly a háztartások 31 százaléka engedte meg magának az utazás luxusát, mintegy 240 milliárd forintot költve, mely 18 százalékkal múlja alul a 2008. évit. Az utazási aktivitás legintezívebb a Közép-magyarországi régióban volt; itt a háztartások 45%-a utazott tavaly. A lakosság turisztikai fogyasztása 2009-ben a háztartások teljes fogyasztásának elenyésző, 3-3,2%-át tette ki.

A külföldiek teljes magyarországi fogyasztása 1200 milliárd forint volt 2009-ben. Ebből 820 milliárd a turisztikai motivációval utazók fogyasztása. Ez ugyan folyó áron 12%-os növekedés, de a 20%-kal gyengébb forint és a közel 5 százalékos infláció miatt valójában volumencsökkenésről beszélhetünk.

A nemzetközi utasforgalomban változatlanul jelentős aránnyal bírnak az átutazók. Ők értékelhető turisztikai fogyasztást nem generálnak. Ugyanakkor az összes beutazók harmadát jelentő többnapos utazók a turisztikai fogyasztás kétharmadát adják.

2008-as adatok alapján az 1190 regisztrált utazási vállalkozás alaptevékenységből származó nettó árbevétele 222,724 milliárd forintra rúgott, melyből 102,976 milliárddal részesült a kiutazás, közel 34 milliárddal a beutaztatás és szerény, 7,687 millárddal a belföldi utaztatás. 2008-ban az IBUSZ, Neckermann és Chemol Travel könyvelhette a legjelentősebb bevételt. Őket követi a Net Travel Service Hungary, a Kartago Tours, az Aeroviva majd a Best Reisen. 39 cég tájékoztatott ebben az évben 1 milliárd fölötti árbevételről.

Dr. Probáld Ákos, a KSH főosztályvezetője a MUISZ keddi közgyűlésén tartott előadása során ugyanakkor kifogásolta az adatszolgáltatói hajlandóságot. A főosztályvezető elmondta: 1211 engedéllyel rendelkező vállakozásból a május 31-i határidőig csak 597-en tettek eleget kötelezettségüknek. Probáld Ákos emiatt több piacvezető irodát is megrótt.


 Jön az egykattintásos fizetés a levegőben

Jön az egykattintásos fizetés a levegőben  

Együttműködési megállapodást kötött a Wizz Air és a Revolut.
Bővíti hálózatát a Turkish Airlines

Bővíti hálózatát a Turkish Airlines  

Új török légijárat indul Phnom Penhbe.
Díjazták a lett légitársaság fiatal flottáját

Díjazták a lett légitársaság fiatal flottáját 

Az airBaltic rendelkezik Európa 3. legfiatalabb flottájával.
Turistabuszok balesete Barcelonában

Turistabuszok balesete Barcelonában 

Több mint ötvenen sérültek meg, amikor két turistabusz ütközött, közölték hétfőn a katalán hatóságok.
Három új célállomás az Emirates hálózatában

Három új célállomás az Emirates hálózatában 

Új ázsiai célállomásokkal bővítették globális hálózatukat.
Nemzetközi kerékpáros szakmai konferencia Füreden

Nemzetközi kerékpáros szakmai konferencia Füreden 

Spanyolország, Törökország és Dánia után idén Magyarország ad otthont az Európai Kerékpáros Szövetség éves konferenciájának.
A török légitársaság új üdülési márkával lép be a nyaraltató piacra

A török légitársaság új üdülési márkával lép be a nyaraltató piacra 

A Turkish Airlines (TA) olyan üdülési márkát dolgozott ki, amely alapján az utazók egy platformon tervezhetik és foglalhatják le utazásaikat.
Akkor szerencsés, ha egy ideig el tudja kerülni a Flórián téri felüljárók környékét

Akkor szerencsés, ha egy ideig el tudja kerülni a Flórián téri felüljárók környékét 

Március 1-jén elindul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami egy sor közlekedési változást hoz magával a következő egy évben.
Piknikprogram – vonattal

Piknikprogram – vonattal 

A kiránduláson a résztvevők többek között piknikezhetnek a Bükk-vidéken található, bükkfák ölelésében fekvő Andókúton, sétálhatnak a környező erdőkben, de a Varbói-tavat is körbejárhatják.
Különvonatok a mohácsi busójárásra

Különvonatok a mohácsi busójárásra 

Mentesítő vonatokat és expressz buszjáratokat is indít a MÁV-csoport a mohácsi busójárás idején.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.