A légiutasok 42 százaléka örülne a félárú állójegynek 

A meghökkentő költségcsökkentő ötleteiről ismert ír fapados, a Ryanair online szavazás formájában igyekezett utánajárni, hogyan fogadják az állóhelyek bevezetésének ötletét az utasok.

13 százalékkal zuhantak a Ryanair-részvények 

Az okos üzemanyagpolitikának köszönhetően a Ryanair az év második negyedévében 136,5 millió eurós rekord nettó eredményt ért el, 21 millió euróval többet mint az előző év azonos időszakában.

Gőzerővel fejlesztik az erdélyi repülőtereket 

Kolozsvár európai szintű repülőteret alakított ki, Marosvásárhely nemrég tízmillió lejből korszerűsítette leszállópályáját, s nemsokára kezdődhet a brassói légikikötő építése is, írja a helyi Új Magyar Szó.

Csődbe ment az Avantgarde Utazási Iroda 

Alig telt el két hét a Quitt Tours csődje óta, és itt a következő: fizetésképtelenség miatt kedden törölték az Avantgarde Utazási Irodát. Még csak július vége van, és ez már a hatodik csőd a szezonban. Az utazási szakemberek azonban további bedőlésekre számítanak.

Beválhat a Malév új kereskedelmi stratégiája 

„A Malév nehéz helyzetből indul, de hiszem, hogy ennek a légitársaságnak remek esélyei vannak” - foglalta össze Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, a légitársaság jövőjét meghatározó új üzleti stratégiát ismertető keddi sajtótájékoztatón elhangzottakat.

Nagy halak a levegőben 

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) összeállította a 2008-as év légitársasági toplistáit.

Már naponta közlekedik a régiós balatoni buszjárat 

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület indította be azt a turista buszjáratot, amely naponta hét alkalommal közlekedik a Badacsony Régióban és igénybevételével fáradtság nélkül, kényelmesen járhatják végig a vendégek a régió nevezetességeit, borospincéit.

Órakat kell várni az Európai Egészségbiztosítási Kártyára 

Lapinformáció szerint több órát kell várakozni a nyári utazási szezonban az Európai Egészségbiztosítási Kártyára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálatán.

Automatákat vet be a Swiss 

A jövő héten csütörtöktől a repülőtéren elhelyezett automatáknál kell bejelentkezniük a turista osztályon utazóknak a svájci Swiss légitársaság járataira Zürichben.

Myair: földre parancsolták 

Az olasz polgári légügyi hatóság, ENAC, még szerdán függesztette fel a Myair, olasz low cost légitársaság működési engedélyét.

Új-Zélandiak is átfestenék a Malév Q400-asát 

Mintegy 150 terv érkezett a Malév egy hónapja meghirdetett repülőgép festési pályázatára. A feladat a légitársaság egyik turbólégcsavaros Q400-as gépének átfestése. A felhívás nemzetközi szinten is nagy érdeklődést váltott ki; New-Yorkból és a még távolabbi Új-Zélandról is érkeztek pályamunkák.

Sokasodó légitársaságokkal szembeni panaszok az Egyesült Királyságban 

A nagy-britanniai Air Transport Users Council (AUC) fogyasztóvédelmi szervezethez a légi utasok részéről a 2008 -2009-es évben 11 százalékkal több 12 307 panasz érkezett be, mint az előző évben - írja a BBC News forrásaira támaszkodva a Világgazdaság Online.

40%-kal csökkenti londoni kapacitásait a Ryanair 

Az ír Ryanair fapados légitársaság bejelentette, hogy a téli menetrendi időszakban, októbertől csökkenti a londoni Stansted repülőtérről induló járatainak számát a magas adók és illetékek miatt.

Csökken a visszaesés a magyar légiközlekedésben 

Lassul a visszaesés tendenciája a légiközlekedésben – legalábbis erre utalnak a Ferihegyi repülőtér július első két hetében rögzített utasforgalmi statisztikái. A nyári szabadságok időszaka némi gyógyírt nyújthat a válság által alaposan megtépázott légitársaságoknak és az idegenforgalmi szakma egészének - tájékoztatta a Budapest Airport a Turimzus Online-t.

Belföldön is terjeszkedne az OrangeWays 

A meglévő kiterjedt külföldi hálózata mellett belföldi járatok üzemeltetését is tervezi az OrangeWays busztársaság. Terveivel nem értenek egyet maradéktalanul a piac egyéb szereplői.

Eltűnőben az üzleti utazók? 

1000 amerikai üzleti utazó nyerhet ingyenes repülőjegyet a British Airways legújabb kampánya keretében. Az Egyesült Államokban július közepén indított akció célja az üzleti forgalom fellendítése.

Híd a megszűnt vasút felett  

Semmi szükség nem volt arra, hogy felüljáró épüljön az M6-os autópályán egy bezárt baranyai vasútvonal fölött - derül ki a MÁV bama.hu-nak adott válaszából. A vasúttársaságot a bama.hu azért kereste meg, mert a sztrádát építő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő szerint a MÁV ragaszkodott a hídhoz.

Egyesületet alapítottak az 5kontinens károsultjai 

Néhány nappal ezelőtt egyesületet alapítottak az 5 Kontinens Utazási iroda károsultjai. A www.hitman.hu oldalon regisztrálhatnak és oszthatják meg egymással véleményüket, tapasztalataikat azok a személyek, akik már nem tudtak elutazni az iroda fizetésképtelenné válása miatt.

Nem felelnek meg a fapados légitársaságok az utasok elvárásainak 

Egy a Continental Research által 2009 júliusában végzett felmérés szerint a számos, a rejtett költségeket érintő utaspanasszal a fapados légitársaságok kevésbe képesek megfelelni az utasok elvárásainak. Repülőtéri parkolók és szállodák szakértői összeállítottak egy táblázatot, amelyből kiderül, melyek a fapadosok által elrejtett, de kivetett díjak.

Ingyenes busztranszfer a londoni WTM-en 

Az idén első ízben ingyenes busztranszfert biztosít 8 londoni belvárosi szállodából a vásári területre a WTM turisztikai vásárt szervező cég és a Londoni Közlekedési Vállalat - értesült a travelweekly.co.uk.

A briteknél nem repülhetnek az újinfluenza-gyanús utasokat 

Az Index híre szerint, aki a nátha, vagy az influenza bármilyen tünetét produkálja, orvosi papírral kell igazolnia, hogy alkalmas a repülésre a brit légitársaságoknál. Akinek nincs ilyen, azokat a helyszínen megvizsgálják.

20% jár az 5 Kontinens károsultjainak 

„Majdnem teljes egészében beérkeztek táraságunkhoz a kárbejelentések.” –közölte hétfőn a Turimzus Online-nal Horváth Péter az 5 Kontinens károsultjainak ügyét kezelő QBE Insurance utasbiztosítási értékesítési igazgatója. Az 5 Kontinens 40 milliós vagyoni biztosítéka azonban a károsultak csupán 20 százalékig terjedő kártalanítására elegendő.

Tragikusan visszaesett a repülőjegy-forgalom 

Júniusban is folytatódott Magyarországon az utazási irodák repülőjegy-értékesítési volumenének visszaesése.

Légitársaságok újabb feketelistája 

Huszonegy ország több mint 250 ország légitársasága szerepel azon a feketelistán, amelynek frissített változatát a héten fogadta el az Európai Bizottság. Az EU-ból kitiltott légicégek között mindössze négy európai található - mindegyiküknek Ukrajna a székhelye. A biztonság kérdése azután került ismét a közfigyelem középpontjába, hogy június óta három komoly, összesen 548 ember életét követelő légi szerencsétlenség történt. Ezek egyikénél egy olyan gép zuhant le Ázsiában, amelyet Európából korábban már kiutasítottak. Az Európai Bizottság ezért azt javasolja, hogy világszinten is hozzanak létre egy feketelistát.

Biciklivel vonatozáshoz szerencsésnek kell lenni 

Dániában a vonatokon külön kocsit biztosítanak a bicikliseknek, tolószékeseknek és babakocsisoknak, ahol le is lehet ülni, de ha sok az utas, egyszerű biztonsági övvel lehet megoldani, hogy a bicikli rögzítve legyen, és állva maradjon.

1 milliárd eurós megtakarítás a Lufthansánál 

Egy dolgozóknak Christoph Franz, a Lufthansa Passenger Airlines elnök-vezérigazgatója által elküldött belső levél értelmében a légitársaság jól halad a 2011-re kitűzött 1 milliárd eurós megtakarítás elérésére tett erőfeszítéseivel.

Hazafele tartanak a Quitt Tours utasai 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) közhitelű hatósági nyilvántartásából július 15-én jogerősen törölt Qahirah Utazásszervező Kft, illetve utazási irodája a Quitt Tours külföldön maradt utasai már útban vannak Magyarország felé.

60%-os repülőjegyár-zuhanás 

A Pelican Travel vizsgálata szerint a 2009-es repülőjegy árak átlagosan 60%-al olcsóbbak a tavalyinál.

Mégsem volt érvénytelen a lufivadászat 

Mint arról a Turizmus Online korábban már beszámolt, a magyar piac legjelentősebb „low cost” légitársaságának 5 éves születésnapja alkalmából rendezett, de a Meridien szálloda mögött gyülekező önmagáról megfeledkezett tömeg mohósága miatt kis híján meghiúsult a történtek után majdnem érvénytelenített „lufivadászat” mégis sikerrel zárult.

Brüsszelben egyeztetnek a Malévról 

Az európai uniós közlekedési bizottság a nemzeti légitársaság terveire kíváncsi. Elvileg rutinmegbeszélés lesz, de érdekessé teheti, hogy a Malév egyre szorosabbra fűzi az oroszokhoz kötődő szálakat.

Jogszerű volt a decemberi sztrájk Ferihegyen 

A bíróság döntése nyomán akár holnap folytatódhat a munkabeszüntetés áll a Légiforgalmi Egyesült Szakszervezet (LESZ) Turizmus Online-hoz eljutatott sajtóközleményében.

Elveszítheti működési engedélyét a MAT 

A macedón légiközlekedési hatóság kilátásba helyezte a macedón légitársaság – MAT – működési engedélyének felfüggesztését, amennyiben nem rendezi tartozásait.

Júniusban újraélednek a német utazási irodák  

A német utazási irodák értékesítései júniusban tovább erősödtek, míg a légitársaságok eladásai körül továbbra is szélcsend uralkodik, áll egy, a német FVW által közölt felmérésben.

Nyíregyháza és Nyírbátor között a meleg miatt ideiglenesen 

Nyíregyháza és Nyírbátor között a meleg miatt ideiglenesen sebességkorlátozást lépett életbe

Rekord nyereséget könyvelhet a Norwegian 

Skandinávia második legnagyobb légitársasága, a magyar low-cost piacon is jelentős szerepet betöltő Norwegian Air Shuttle ASA rekord méretű, 180,2 millió norvég koronás nyereséget könyvelhet 2009. második negyedévében.

Fellendülőben a hazai magánrepülőgép-üzletág 

A NetJets Europe, a világ legnagyobb magánrepülőgép légitársasága erősíti jelenlétét és beruházásait a magyar piacon.

A csökkenő kereslethez igazítja kapacitását a Lufthansa 

A világszerte tapasztalható elhúzódó gazdasági válság is hozzájárult a Lufthansa utasszámának 2009. évi csökkenéséhez, így a legnagyobb német légitársaság nem tudta megismételni előző évi kiváló eredményét.

Új hajó az MSC flottájában 

2009. július 13-án újabb MSC hajót keresztelt meg Sophia Loren, az MSC Splendidát.

Új járatot indít Budapestről a Wizz Air 

Elindítja Budapest - Düsszeldorf (Weeze) járatát a Wizz Air. Az új járat 2009. szeptember 21-től, kezdetben heti 2 alkalommal, hétfőn és pénteken közlekedik majd. A téli menetrendben a járatsűrűség heti 3 alkalomra nő.

Megfeleződött a fapados-jegyeladás hazánkban 

A válság kezdete óta csökkent a fapados jegyeladás aránya a hagyományos légitársaságok értékesítésének javára. Mindez elsősorban az áraknak köszönhető.

Átadták az Air France első óriásgépét 

Az Air France első Airbus A380 repülőgépére nemrég festették a cég logóját Hamburgban. A repülőgép 2009. novemberében áll forgalomba a Párizs, Charles de Gaulle – New York, JFK közötti napi járaton.

A MUISZ megvédi a "fly & drive"-ért elmarasztalt Vistát 

Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság kötelezte a Vistát arra, hogy katalógusaiban a „fly & drive” kifejezés magyar megfelelőjét is tüntesse fel, különben akár 1 millió forintos bírságra is számíthat. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége levélben fordult az NFH főigazgatójához.

A hónap végén tárgyal a MUISZ-szal a PM 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) július végén tárgyal a Pénzügyminisztériummal a július 1-től bevezetett adószabályok utazásszervezőkre nézve hátrányos pontjának felülvizsgálatáról.

Komp szolgálná a turisták igényeit Szigetközben és a Csallóközben 

Közel egymilliárd forintból komplex turisztikai összeköttetés lehet Szigetköz és Csallóköz között: komp indulna, kikötői létesítmények és utak épülhetnek. Az első körön már túljutott a projekt.

Bírósági „nem” a ferihegyi zajpanaszra Lőrincen 

Július 8-án megszületett a jogerős ítélet abban a perben, amelyet zaj-és környezeti terhelés kapcsán egy XVIII. kerületi lakos indított a Budapest Airport (BA) ellen.

Májusban is folytatódott a csökkenés a kereskedelmi szálláshelyeken 

2009. január–májusban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma – 16, illetve 9%-kal – maradt el az előző évben mért értéktől. A vendégéjszakák száma 14, illetve 10%-kal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 12%-kal mérséklődött.

Több helyen perelhető a légitársaság járattörlés esetén 

Az indulás vagy érkezés helyén is perelhet külföldi légitársaságot a kártérítést követelő utas az EU-bíróság szerint.

2012-re kész lesz a Budapest-Belgrád autópálya 

Soha nem látott közelségbe került a Szerbia elleni vízumkényszer felfüggesztése – mutatott rá Bajnai Gordon a szerb miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán, ahol arról is szó esett, hogy 2012-re autópálya fogja összekötni Budapestet és Belgrádot.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!