BA-sztrájk: három helyett napi egy Budapest-London járat

A British Airways (BA) utasainak hozzávetőleg 60 százaléka az utaskísérők hétvégére tervezett háromnapos sztrájkja alatt is várhatóan eljut célállomására - közölte hétfő este a legnagyobb brit légitársaság.

A BA - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A hétfőn közzétett új sztrájkmenetrend alapján ezek közül a munkabeszüntetés mindhárom napján a középső, a BA 868-869-es számú járatpár közlekedni fog, jóllehet a járatokat egy másik légitársaság, a Transavia fogja üzemeltetni, Boeing 737-es repülőgépekkel. A hétfő esti állapot szerint a másik két budapesti British Arways-járatot mindhárom napra törölték. A jegytulajdonosok visszatérítésre jogosultak, vagy más időpontokra tehetik át foglalásukat.

A cég már korábban közölte: igyekszik más munkakörökben dolgozó alkalmazottainak átképzésével és átirányításával pótolni a sztrájkoló légi kísérőket, emellett partner-légitársaságoktól bérel repülőgépeket a munkabeszüntetések tervezett idejére, teljes személyzettel együtt. A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában.

A BA 12 ezer utaskísérője március 20-ától három napig, március 27-étől négy napig sztrájkol, és szakszervezetük szerint április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a cégvezetéssel a vitás bér- és létszámkérdésekben. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.