Kárpátaljára indult nosztalgiavonat Budapestről

Kárpátalja Expressz néven indult nosztalgiavonat pénteken Budapestről Ukrajnába, amely a monarchia körvasútjának kárpátaljai szakaszán végighaladva Románián át tér vissza Magyarországra.

Ukrajnába érkezése után a kirándulóvonat mintegy 250 utasát Csap határállomáson Kárpátalja megye vezető tisztségviselői és a város elöljárói fogadták. Az utazás szervezői háromnyelvű szótárakat adtak át a helyi magyar iskolának. Beregszászon az utasok megtekintették a történelmi magyar város nevezetességeit, és megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát. A kirándulás keretében a beregszászi magyar konzulátuson együttműködési megállapodást írt alá a Vasutas Települések Szövetsége és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása. A vendégek este előadást tekintenek meg az Illyés Gyula Színházban A történelmi vonatkirándulás egyik kezdeményezője, Molnár Béla, az Országgyűlés KDNP-s képviselője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a szerelvény útjával a szervezők a határokon átívelő gazdasági, közlekedési, kereskedelmi, turisztikai és kulturális együttműködés eddig feltáratlan lehetőségeire szeretnék felhívni a figyelmet, különös tekintettel Magyarország gazdaságilag fejletlen keleti térségére.

A vonatút eredményeként új elemekkel bővülhetnek a dinamikusan fejlődő ukrán-magyar kapcsolatok, továbbfejlődhet a határon átnyúló, integrált regionális együttműködés, új munkahelyek jöhetnek létre a két ország határrégióiban – emelte ki, hozzáfűzve, hogy az utazás szervezői szeretnék az eddigieknél még célirányosabban ráirányítani mindkét ország vezetőinek figyelmét a vasúthálózat összehangolt, intenzív fejlesztésére. Az út kárpátaljai szakaszán az utasokat végig helyi idegenvezetők tájékoztatják a régió történelméről, nevezetességeiről és jelen helyzetéről – tájékoztatott a honatya. Az európai nyomtávú vágányon közlekedő nosztalgiavonat utasai szombaton Nagyszőlős és Királyháza történelmi, valamint vasúttechnikai nevezetességeivel ismerkedhetnek meg, majd útjukat Románia területén folytatják, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban közbeiktatott megállókkal. Az utazás Debrecen érintésével Budapesten ér véget. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.