Kora reggel indulunk úti célunk felé – a hajdani khmer birodalom világhírű fővárosából, Angkorból. A csodás angkori templomok, szentélyek, víztározók, győzelmi kapuk és egyéb építészeti csodák hivatalosan is a világörökség részének számítanak. Évente kétmillió turista érkezik csodálásukra. Az Angkortól néhány kilométerre fekvő Siem Reap településen az utóbbi évek során komoly infrastruktúra alakult ki jóformán a semmiből, szállodákkal, éttermekkel, utazási irodákkal.
Kambodzsai–magyar válogatott
Elképzelhető, hogy hamarosan új csoda, Koh Ker nevével ismerkedhet meg a világ. Angkortól nyolcvan kilométerre északkeletre található, mégis három óra kell az út leküzdéséhez. Itt nincs végig aszfalt, negyven kilométer után már vöröslő földutakon döcög a terepjárónk. A hajdani khmer birodalom uralkodója, IV. Jayavarman – ki tudja, mi okból, mindenki csupán találgat – a X. század első felében Koh Kerbe helyezte át a birodalom székhelyét. Néhány évtized után az egész udvar, ahol csupán a táncosok száma meghaladta a tízezer főt, visszatelepült Angkorba, és innen még évszázadokon keresztül kormányozták a birodalmat, amely magába foglalta a mai Laosz, Thaiföld és Vietnam területét is. Mi lett a röpke királyi kirándulás eredménye? Nyolcvan négyzetkilométeren mintegy hetven szentély, víztározók, és egy negyven méter magas, hétemeletes piramis. (Eddig ennyit ismerünk, ám még mindig akadnak nehezen megközelíthető területek, így bőven lehetnek további meglepetések.)
A nemegyszer már „új Angkornak” emlegetett Koh Ker feltárása honfi társunk nevéhez kötődhet a jövendő évszázadokban – miként Angkor nevéhez az őt a XIX. században felfedező francia természettudósé, Henri Mouhot-é. Egy gazdag magyar üzletember, Zelnik István több mint egymillió dollárt invesztált a grandiózus vállalkozásba. A konstrukció szerint a tulajdonában lévő Magyar–Indokínai Társaság finanszírozza a Magyar Angkor Alapítványt – utóbbi vezetője szintén tudós ember, Jelen Jánosnak hívják –, és az alapítvány menedzseli a programot (Jaya Koh Ker Project). Minderről hivatalos megállapodás született, Seung Kong, az APSARA, az angkori műemlék-felügyelőség elnökhelyettese írta alá kambodzsai részről, és a projekt felett védnökséget vállalt a kambodzsai kormány.
Hétemeletes piramis
Haladunk hát napkelet felé, a terepjáróba két magyar kutató, Győrfi Ilona és Vajda József szívessége folytán kerültünk. 2009-ben kezdték a munkát, a Jaya Koh Ker Project műemléki szekcióját vezetik. Építészeti fotogrammetriai dokumentációkat készítenek, a rendkívül nagyszámú feliratos felületet dokumentálják, tipológiai gyűjtést végeznek, valamint 3D virtuális bejárást készítenek. Összességében: magyar kutatók készítik a terület, az épületek, a városszerkezet régészeti topográfi áját, ám megvan a feladatuk a japánoknak, németeknek, ausztráloknak – legalább tíz náció szakemberei vesznek részt a Magyarország számára rangot és elismerést jelentő vállalkozásban. Győrfi Ilona és Vajda József a kilencvenes években is dolgoztak már Kambodzsában, persze nem Koh Kerben, ahol 2009 elején kezdték a munkát. Tizenöt évvel ezelőtt még olyan állapotok voltak az országban, hogy a terepre történő reggeli kivonulás előtt a francia békefenntartó csapatok aknakereső részlege átvizsgálta a területet, a dzsungelben pedig vörös khmerek bujkáltak. A projekt jelentőségéről egyébként csak annyit – éppen ezt mesélem a zötykölődő terepjáróban –, hogy két héttel korábban még a kambodzsai tengerparton, Sihanoukville-ben, az egyik utazási irodában a kezembe nyomták a Kambodzsai Turisztikai Minisztérium „Stay Another Day” című tájékoztatóját, amelyben ismertetőt közöltek a Magyar Angkor Alapítványról, céljairól, a Jaya Koh Ker Projectről. Mi tagadás, jó érzés volt ezt olvasgatni, egyrészt a honfi úi büszkeség okán, másrészt azért, mert tudtam, a Koh Kerben dolgozó magyar szakemberek röpke idő múltán mindent megmutatnak – a helyszínen. Így hát egyszer csak ott állunk a 40 méter magas, hétszintes piramis, a Prasat Thom előtt. A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy leginkább inka vagy maja piramishoz hasonlítható. Sajnos nem mászható meg, nincs még olyan állapotban.
Győrfi Ilona és Vajda József ismertetéséből – egyik legutolsó hazai munkájuk a Mátyástemplomhoz kötötte őket – az is megértem, hogy az építészeti fotogrammetria szabályai alapján előállítható olyan kép, amelyről bizonyos geometriai törvényszerűségek ismeretében az eredeti alakzatra jellemző információkat tudunk leolvasni. Ezen eljárásnak köszönhetően sikerült helyreállítani a mostari Öreg hidat vagy a drezdai Zwingert. A fotogrammetria és más eljárások alapján kapunk értékes információkat az angkori birodalom egykor volt fővárosáról, épületeiről, alaprajzukról, az épületek homlokzatáról, a bejárati ajtókról, a település felépítéséről, szerkezetéről, hiába dúlt háború, földrengés a környéken. A szakemberek azt is centiméter pontossággal képesek megmondani, hogy például egy templom, egy szentély mely részéről esett le a kő, és a földön heverő kődarabokat, tömböket hova is kell majd visszahelyezni. A digitális technikának köszönhetően olyan pontosan dolgoznak, hogy a helyreállítást követően egy művészettörténész virtuálisan bejárhatja a Koh Ker-i tereket, és hiteles adatok alapján elemzéseket végezhet. Dokumentálják a feliratos kőfelületeket is, és a technika segítségével megtörténhet a hajdani, ám mára megkopott feliratok teljes revíziója. Mindez, ahogy a készülő térképek is, gazdasági, kereskedelmi értékkel is bírnak. Koh Kerben nem csupán a piramis csodálatos, bámulattal tölt el a Prasat Krahom, vagyis a Vörös Templom, amely nevét a hasonló színű építőanyagról kapta, vagy az öttornyú Prasat Bram és a harcolómajomszobrokról híres Prasat Chen. Vége-hossza nincs az álmélkodásnak, és még megnézzük Koh Kert is, vagyis magát a kicsiny falut, amely még mentes a turistáktól.
A világörökség része lehet
A nyolcvan négyzetkilométernyi területen folyó munkák egyik remélt eredménye, hogy Koh Kert – Angkorhoz hasonlóan – a világörökség részévé nyilvánítja az UNESCO. A magyar üzletember, Zelnik István azonban ennél még többet akar, átfogó régiófejlesztést szeretne, közösen, az itt élő emberek érdekeinek, szükségleteinek figyelembevételével. A tervekben szerepelnek a klasszikus turistaforgalom kiszolgálásához szükséges létesítmények: szállodák, panziók, éttermek, kávéházak, vadaspark, skanzen, kutatóközpont. A program gazdái az épített örökség védelmén túl tervezik mintaültetvények, feldolgozóüzemek létrehozását, ahol a helyiek munkát kapnak, és a helyi cégek együttműködhetnek például magyar vállalatokkal. Tervezik iskolák létrehozását, idén januári ottjártunkkor hallottuk, hamarosan magyar erdőmérnökök, környezetfejlesztési szakemberek érkeznek a helyszínre, akik a kambodzsai jelenlegi és leendő partnerekkel közösen dolgozzák ki a felbecsülhetetlen értékű régióval kapcsolatos környezetvédelmi stratégiát. Esteledik, elbúcsúzunk a két magyar kutatótól, ők maradnak, legközelebb tíz nap múlva mennek be Siem Reapba ügyet intézni. Most nyugat felé haladunk, kambodzsai sofőrünk tép, mint a meszes, csak akkor lép a fékre, amikor őzfejű tehenek időnként a legnagyobb nyugalommal átsétálnak az úton. A négylábúak a fékcsikorgásra felháborodottan kapják fel a fejüket.
Drávucz Péter, Kambodzsa, Koh Ker
