Az ötödik legnagyobb amerikai légitársaság bejelentette: belföldi járatain ősztől ugyanúgy pénzbe kerül az étkezés, mint az összes versenytárs repülőgépein. A Continental az utóbbi években azért tartott ki az ingyen étkezés mellett, hogy erősítse az utasok céghűségét. Jim Compton marketingigazgató azt mondta, a gyakorlat jó szolgálatot tett a vállalatnak. Hozzátette viszont, hogy megváltoztak a piaci követelmények, amelyekhez igazodni kell. Az első és üzleti osztályon utazók természetesen továbbra is kapnak ingyen ételeket, amelyeket a legtöbb nemzetközi járaton és a hat óránál hosszabb ideig tartó repülések során is felszolgálnak. Az ingyenes étkezés megszüntetése az első lépések egyike volt, amelyet sok légitársaság az utóbbi években megtett a költségek csökkentése céljából. A legtöbb társaság bevezette a poggyászok utáni pótdíjakat is. Piackutatók szerint az utasok inkább lemondanak az étkezésről és nem ragaszkodnak kedvenc légitársaságukhoz, ha meg tudnak takarítani valamekkora összeget az olcsóbb jeggyel. A légitársaságok eltérő véleményt vallanak a különböző szolgáltatások fizetőssé tételéről. A United Airlines például azt közölte, hogy 2009-ben 700 millió dolláros plusz bevétele származott ebből. A Southwest Airlines viszont azt állítja, egy százalékkal növelni tudta forgalmát, amiért továbbra sem számított fel pótdíjat a poggyászok után. (MTI)
Nincs többé ingyen étkezés az amerikai légi járatokon
Végérvényesen lezárult az Egyesült Államokban az a korszak, amikor a nagy légitársaságok utasai ingyen ételt kaptak a járatokon, az utolsó nagy cég, a Continental Airlines is megszüntette a gyakorlatot.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.