Megtartják a British Airways-sztrájkot

Megtartják a British Airways (BA) légitársaság légi utaskísérőinek hétvégétől meghirdetett háromnapos sztrájkját, miután a cégvezetés és a szakszervezet közötti, péntek délutánig tartó tárgyalások eredménytelenül értek véget.

A BA 12 ezer utaskísérője a legnagyobb brit szakszervezet, a Unite felhívására szombaton nulla órától három napig, majd március 27-étől újabb négy napig sztrájkol, és az érdekképviselet szerint április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a vállalatvezetéssel a vitás bér-, létszám- és munkaszervezési kérdésekben. A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.

A cég már a munkabeszüntetési tervek bejelentése után kidolgozta sztrájkmenetrendjét, amelynek alapján - a társaság reményei szerint - a sztrájknapokra repülőjeggyel bíró utasok hozzávetőleg 65 százaléka eljut célállomására. Ez azt jelenti, hogy a napi 75 ezer utas közül 49 ezernek az elutazását látja biztosítottnak a társaság. Ezt a British Airways munkára jelentkező önkéntesekkel, illetve más légitársaságoktól, személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel igyekszik biztosítani. A jelenleg érvényes sztrájkmenetrend alapján a budapesti járatok közül a munkabeszüntetés mindhárom napján egy, a BA 868-869-es számú járatpár közlekedni fog, jóllehet e járatokat egy másik légitársaság, a Transavia üzemelteti majd, Boeing 737-es repülőgépekkel. A BA péntek délutáni kiírása szerint a másik két budapesti British Arways-járatot a sztrájknapokra törölték.

A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül 1100-at töröltek. A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában. A BA pénteken ugyanakkor felhívta utasai figyelmét arra, hogy a sztrájk befejeződése után is lehetnek fennakadások a forgalomban, az áthúzódó hatások miatt. (MTI)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.