Folytatják az egyeztetést a Malévről

Néhány héten belül fejeződhetnek be a magyar-orosz tárgyalások a Malév jövőjéről, a megbeszéléseket szakértői szinten folytatják - tudta meg az MTI a Pénzügyminisztériumtól pénteken.

„Három napon keresztül greenben forgatunk a stúdióban, de az ezekből készülő új szpotokon már sokkal korábban, tavaly nyáron elkezdtünk dolgozni” – fogadta a Kreatív Online-t Rendes Zoltán, a Tv2 kreatívvezetője. „A szpotok tulajdonképpen a tavaly márciusban debütált „Szenvedélyünk a szórakoztatás" szlogennel záruló promófilmek folytatásai lesznek, csak az eddigieknél is emberközelibb módon” – ígéri a teljesen házon belül készülő kreatívok felügyeletét ellátó szakember.

A kereskedelmi tévé - most is futó - promóciós kisfilmjeiben a csatornaarcok szerepeltetését a műsorvezető-imázs tudatos építésének és kommunikációjának részeként találták ki. A Tv2 szereplői most is fel fognak tűnni a kisfilmekben, csak másképpen.

„Olyan történeteket találtunk ki, ami kötődik a korábbi imázsfilmekhez, Till Attila például biciklizett, és most is megjelenik a bicikli a vele készült szpotban” – magyarázta Rendes Zoltán. A kreatívvezető azt mondta, az új koncepció nyomán a munkálatokat úgy találták ki, hogy a statisztákat és utazást igénylő forgatásokat sokkal korábban levezénylik, a hírességekkel pedig elég később stúdióban, három nap alatt felvenni a rövid jeleneteket, amiket aztán a grafikusok 3D-s technikát is alkalmazva az utómunka során raknak össze.
 

{video|id=1015|width=425|height=344}



Till Attila egyik filmjét például úgy fejlesztették tovább, hogy Tihanyban a róla készült plakát előtt haladnak el biciklisták, egyikőjük ránéz, és azt látja, hogy a műsorvezető megmozdul azért, hogy a csapot megnyitva segítsen neki vizet adni. Mire a biciklis szólna a többieknek, hogy mi történt, addigra Tilla visszaáll az eredeti pózba. A biciklizőket még nyáron vették fel, Tilla nélkül. A műsorvezető jelenetét múlt héten forgatták greenboxban azért, hogy később a 3D-s technikát is alkalmazó utómunka során úgy tűnjön, valóban a plakáton szerepel, és onnan mozdul meg. Az alábbi videó ez utóbbi képsorokat mutatja.
 

{video|id=1016|width=425|height=344}



„2009-ben 30 szpotot vettünk fel és idén ugyanennyi készül. Ami költséghatékonnyá teszi a munkánkat az az, hogy a régi filmeket nem kell kidobni, mert újrahasználhatunk belőle részeket. Így lesz ez Joshi Bharatnál, ő ismét találkozik Szandrával, az elefánttal, aki mellesleg már James Bond filmben is szerepelt” – tette hozzá Rendes Zoltán. A kreatívvezető azt is elmondta, hogy valamennyi filmben közös motívum, hogy a Tv2 műsorvezetői kontaktusba kerülnek az emberekkel, és a csatorna színe, a piros is feltűnik majd a kreatívokban.

 

{video|id=1017|width=425|height=344}


A Tv2 célja az imázskampánnyal többek között az, hogy a növeljék a csatornához kötődő nézők számát, valamint a tévé személyiségét a kívánt – profi szórakoztatás – pozícióba mozdítsák el. A kreatívvezető szerint ez a folyamat a kutatási adatok alapján már elindult, ugyanis a lojalitás a teljes célcsoporton belül 9 százalékkal nőtt, ami elsősorban a férfiaknak, és a Bajnokok Ligájának köszönhető.

A tévé pozícionálása is elmozdult a barátságos vidámtól a dinamikus profiig. 2008-ban sorrendben ezeket a jegyeket említették a megkérdezettek: barátságos, vidám, megbízható, szórakoztató és családos; 2009-ben pedig: dinamikus, profi, szórakoztató, domináns, barátságos.

Az új kisfilmek márciusban jelennek meg a képernyőn.

 
 

A kutatásról
A kutatást 2008-ban és 2009-ben év végén végezték el. A kvalitatív felmérésben nyolcszor négyfős csoportok vettek részt Budapesten, Debrecenben, Győrben, fele-fele nő-férfi arányban; illetve ugyanígy osztották meg a Tv2 és az RTL nézőit. A csoportok 18-35, a másik felében 36-49 évesek voltak. A kvantitatív rész személyes, otthoni megkérdezés volt számítógép segítségével. Az országos reprezentatív felmérésben 18-49 évesek lakosság vett részt, 2008-ban 1200, egy évvel később ezer főt kérdeztek meg. Az egyetlen szűrőfeltétel az volt, hogy szokott tévét nézni.

 


IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban

IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban 

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.