Új légitársaságot alapít az Iberia hosszútávú járatai kiszolgálására

A spanyol nemzeti légitársaság új légicéget alapít, amely csak rövid és középtávú járatait üzemelteti majd.

A British Airways-zel már régóta fúzióról tárgyaló Iberia a hosszútávú járataira kíván koncentrálni, ebben ugyanis piacvezető, ami az Európa és Latin-Amerika közötti légihídakat illeti, ráadásul ebben a szegmensben nem olyan éles a konkurenciaharc mint a rövid távú járatok piacán. Új cégét is, amely a rövid és középtávú járatainak üzemeltetéséért lesz felelős, jövedelmező, long haul üzletágának szolgálatába kívánja állítani: ezek ráhordó, illetve elosztó szerepet töltenek majd be tengerentúli járatai számára. A légitársaságot legkésőbb 2011-re hozza létre az Iberia.

Az intézkedés egy reformcsomag részét képezi, amelyet a drámaian csökkenő bevételek, a gyenge kereslet és a hatalmas veszteségek ellensúlyozására dolgozott ott ki a társaság. Ennek részét képezi a személyzeti átrendezés is, amelynek értelmében 2010-2011-ben szélnek eresztik az 55 évnél idősebb kabin személyzetet és a földi kiszolgálásból 200 embert küldenek el. Mindettől 37 millió euró megtakarítást remélnek éves szinten. A társaság a második negyedévet 72,8 millió eurós veszteséggel zárta, míg a tavalyi év azonos időszakában 21,2 millió eurós profitot könyvelt el.


IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban

IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban 

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.