A Lufthansa profitja már emelkedett a harmadik negyedévben

Javulásnak indult a német Lufthansa légitársaság helyzete.

Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága 184 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről csütörtökön, 23,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 149 milliónál. Az elemzők további, 15 milliós veszteségre számítottak. A második negyedévi, 40 milliós eredmény még 88 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az első félév átlagában pedig 216 millió eurós vesztesége volt a csoportnak adózás után.

A Lufthansa még mindig a kereslet csökkenésére panaszkodik: harmadik negyedévi bevétele, 5,936 milliárd euró, 9,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az első félévben a 10,226 milliárdos bevétel 15,2 százalékkal múlta alul az egy évvel azelőttit. A Lufthansa személyszállító üzletága - amelyhez a Swiss International Airlines és a British Midland is tartozik - a harmadik negyedévben 22,164 millió utast szállított, 17,1 százalékkal többet, mint a tavalyi harmadik negyedben. Az első félévben a 33,185 millió utas még 4,8 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel azelőtt. A foglaltság 82,4 százalékra javult az első félévi 75,2 százalékról, illetve az egy évvel korábbi 81,7 százalékhoz képest.

A teherfuvarozás 443 ezer tonnát teljesített, 6,3 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az első félévi, 788 ezer tonnás teljesítmény 19,8 százalékkal volt kisebb a tavalyi első félévinél. A fuvarozás kihasználtsága 60,8 százalékra emelkedett az első félévi 56,4 százalékról, illetve az egy évvel korábbi 60,1. százalékhoz képest. (MTI)


IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban

IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban 

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.