14 éves a Wizz Air

„Az elmúlt 14 évben erős és elkötelezett csapatunk közel 150 millió utas számára biztosította a lehetőséget, hogy felfedezze Európát és a kontinensen túli úti céljainkat” — így Váradi József vezérigazgató.

Az elmúlt év során a WIZZ 24%-os éves növekedés mellett több mint 30 millió utast szállított. Jelenleg is tart a légitársaság történetének legnagyobb fejlesztése, melynek során mindössze 17 hét alatt 70 új útvonalat indít, heti 700 új indulást ad menetrendjéhez, és 21 új Airbus repülőgéppel bővíti flottáját. 2018-ban már három új célállomás is bemutatkozott: Athén, az ukrajnai Kharkiv (Harkov), valamint Bécs. Ezen felül a London Luton székhelyű Wizz Air UK május 3-án megkezdte működését az első Londonból Bukarestbe közlekedő járatával.

A légitársaság is támogatja a helyi közösségeket: a napokban hosszabbította meg a Wizz Air Budapest Félmaraton szponzorációját újabb öt évvel, míg Katowicében új Wizz Air Félmaratont indított. Idén másodszor rendezte meg a WIZZ Youth Challenge üzleti esetmegoldó versenyt, ahol tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók mérhették össze tudásukat és kreatív gondolkodásukat.

A vállalat flottája jelenleg 96 Airbus A320 és A321 gépből áll. A cég az elmúlt év során közel 800 fővel lett népesebb: 45 nemzet mintegy 4000 légiközlekedési szakembere biztosítja a napi működést.


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.