17-18 milliárdból akadálymentesítenék a 3-as metró aluljáróit

A Lánchíd felújításához hasonlóan várhatóan még a tavasszal feltételes közbeszerzési eljárást írnak ki a 3-as metró aluljáróinak felújítására és akadálymentesítésére, amely 17-18 milliárd forintból valósulhatna meg - mondta az MTI-nek adott interjújában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatói posztját februártól betöltő Varga Ivett. Beszélt arról is, vizsgálják virtuális dokkolók kialakításának lehetőségét, hogy csak ott lehessen elhelyezni például a kölcsönzött elektromos rollereket.

Varga Ivett hozzátette: a 3-as metró középső szakaszának felújításával egy időben kezdenék meg az ottani aluljárók akadálymentesítését, az esetek többségében ezt liftekkel oldanák meg.

Gondolkodnak úgynevezett mobilitási pontok létrehozásáról, ahol le lehet mérni, hogy a fővárosiak melyik szolgáltatásokat veszik leginkább igénybe. A projekt keretében olyan lehetőségeket is vizsgálnak, mint a virtuális dokkolók kialakítása. Az elektromos rollereket például csak ott lehetne elhelyezni, megakadályozva azt, hogy városszerte bárhol "elhagyják" őket.

Közölte azt is a vezérigazgató, hogy a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése még az idén lezárható, ha a szükséges források rendelkezésre állnak. A 3-as metró meghosszabbítása, valamint a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése európai uniós források bevonásával tudna megvalósulni, tehát reálisan akkor, ha a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban a főváros erre támogatást kap - mutatott rá.

Elmondta, a forgalomcsillapításra vonatkozó javaslatot a BKK-nak a Budapest Közút Zrt.-vel közösen kell majd kidolgoznia. Elsődleges szempont a belvárosi forgalom csillapítása, a gyalogos- és kerékpárosbarát közlekedés támogatása, az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése. Nem titkolt cél a "városi autópályák" - mint a Bajcsy-Zsilinkszky út vagy a Rákóczi út - forgalmának csökkentése, újragondolása - fűzte hozzá Varga Ivett.

Az elektronikus jegyrendszerről szólva közölte: a korábban "nem nagy sikerrel" megvalósított projektet a lehető legrövidebb idő alatt szeretnék lezárni; ebben konszenzusra törekednek a hálózat kiépítésével megbízott Scheidt & Bachmann céggel. Ezzel párhuzamosan előkészítik az új fővárosi viteldíjrendszert, amelynek keretében az elektronikus jegyrendszer megvalósulhat majd.

 

Az elektronikus jegyrendszer kiépítése több tíz milliárd forintos projekt - közölte Varga Ivett, hangsúlyozva: olyan fővárosi e-jegyrendszert akarnak, amely az agglomerációs közlekedési lehetőségekkel is kompatibilis.

A Lánchíd felújításáról szólva elmondta, várhatóan még tavasszal feltételes közbeszerzési eljárást indítanak. A műszaki tartalom érdemben nem módosul, továbbra is a híd, a pesti villamosalagút és a budai váralagút együttes rekonstrukciójára tennének javaslatot. Majd az ajánlatok és a források rendelkezésre állásának függvényében lehet dönteni arról, hogy pontosan milyen részfeladatokra köthetnek szerződést.

Varga Ivett szavai szerint a Lánchíd rekonstrukciójának elhalasztása a többi híd felújításának csúszását is magával hozhatja.

A Lánchíddal kapcsolatos társadalmi vita a forgalmi rendjét befolyásolhatja majd. Ez a híd gyalogoshídnak kevésbé alkalmas, hiszen az útpályáról erősen korlátozott a kilátás a láncszerkezet miatt, amely ráadásul az átjárást is akadályozza - fejtette ki.

Forrás: MTI


SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé

SIA Csoport: úton a karbonsemlegesség felé 

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.