A legnagyobb európai diszkont légitársaság a csütörtöki bejelentés szerint 20 százalékos járatleépítést vett tervbe a Londontól északra fekvő repülőtéren, ahonnan Budapestre is közlekedtet gépeket. Az easyJetnél csütörtökön még nem közölték, hogy az egyelőre kidolgozás és egyeztetés alatt lévő járatcsökkentési terv mely célállomásokat érinti majd. A társaság egy másik londoni repülőtérről, Gatwickről is indít járatokat Ferihegyre. Az easyJet a tervezett jelentős lutoni leépítést azzal indokolta, hogy nem hoztak eredményt a repülőtér spanyol üzemeltetőjével, valamint a tulajdonos lutoni városi tanáccsal folytatott tárgyalások a repülőtéri díjak csökkentéséről. A társaság szerint az elmúlt három évben 25 százalékkal emelkedtek a költségek Lutonon, és emiatt e légikikötő "elveszítette versenyképességét". Az easyJet jelenleg 16 repülőgépet állomásoztat Lutonon, ottani állandó személyzete 530 pilótából és légikísérőből áll, éves utasforgalma pedig ezen a repülőtéren megközelíti az ötmillió főt. A cégnek összesen 175 repülőgépe van; ezek 28 ország 111 repülőterére közlekednek. A légitársaság az elmúlt 12 hónapban 44 millió - augusztusban 4,8 millió - utast szállított. (MTI)
20 százalékkal leépít az easyJet
Jelentősen csökkenteni akarja forgalmát egyik központi repülőterén, a londoni Lutonon a brit easyJet a meredeken növekvő repülőtér-használati díjakra hivatkozva.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.