50 százalékkal drágítja poggyászdíjait a Ryanair

Az ír fapados a csomagtérbe feladott poggyászok díját október 1-től felemeli.

Jelenleg legfeljebb három csomagot adhatnak fel a repülőre a társaság utasai fejenként, amelyek összsúlya 15 kilogramm lehet, és az első csomagért 10 fontot, a másodikért és a harmadikért pedig 20 fontot kell fizetniük. Azokra, akik október 1-je után utaznak a Ryanair valamely járatán már más díjak és szabályok lesznek érvényesek.

Jövő hónaptól ugyanis minden utas csak két poggyászt adhat fel, de azok  15 kiló helyett összesen 30 kilogrammot (darabonként 15 kg-t) nyomhatnak. Persze az áruk is emelkedik. Az első csomag után 10 helyett 15 fontot kell fizetniük majd az utasoknak, a második díja pedig 20-ról 25 fontra emelkedik. A légitársaság az áremelést azzal indokolja, hogy tavaly hatalmas árengedményeket tettek, amelyeket a jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedhetnek meg maguknak. Akkor jegyeik átlagára csaknem 30 százalékkal 40-ről 32 euróra csökkent.

Egy másik ok pedig, hogy az utasokat arra igyekeznek ösztönözni a poggyászdíj emelésével, hogy csak kézipoggyásszal utazzanak. A légitársaság szóvivője Stephen McNamara szerint az intézkedés utasaik 70 százalékát egyáltalán nem érintik, ők azok akik egy, díjmentes kézipoggyásszal utaznak.

A Ryanair kifogyhatatlan a költségcsökkentő lépésekből: 40 fontos büntetéssel sújtja azokat, akik előre kinyomtatott beszállókártya nélkül érkeznek a repülőtérre, október 1-től pedig a check-in automaták kihelyezésével megszünteti a hagyományos becsekkoltatást.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.