57 millió ügyfél adatát lopták el a hackerek az Ubertől

Az Uber globális személyszállító vállalat csak most közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait lopták el tőle hackerek.  

Az adatlopás áldozatai között volt az Uber 600 ezer amerikai sofőrje is. A hackerek neveket, email-címeket, telefonszámokat loptak el, és eltulajdonították a sofőrök jogosítványainak adatait is. A cég már tavaly felfedezte az adatlopást, de nem értesítette róla sem az érintetteket, sem az illetékes felügyeleti szervet.

A cég új elnök-vezérigazgatója, Dara Khosrowshahi közleményben tudatta, hogy ő csak nemrégiben szerzett tudomást az adatlopásról. Khosrowshahi, aki augusztusban vette át a vállalat vezetését, azonnal vizsgálatot indíttatott, hogy kiderüljön, a cég miért nem értesítette sem a felügyeleti szervet, sem az adatlopások áldozatait a hackertámadásról.

Kedden este közzétett kommünikéjében leszögezte: az a két ember, aki az adatlopással foglalkozott, már nem dolgozik a vállalatnál. Khosrowshahi nem nevezte meg a volt munkatársakat, de a Bloomberg hírügynökség arról tudósított, hogy a felelősök egyike Joe Sullivan, az Uber biztonsági vezetője lehet, aki nem dolgozik már a cégnél.

Közleményében Khosrowshahi azt is bejelentette: azonosították a hackereket, és biztosítékokat kaptak tőlük arra, hogy a lementett lopott adatokat megsemmisítik.

Az elnök-vezérigazgató azonban nem közölt részleteket arról, hogy milyen biztosítékokat kapott és mit adott ezért cserébe. A Bloomberg tudni vélte, hogy a hackerek 100 ezer dollárt kaptak az Ubertől, ezt azonban a cég nem erősítette meg.

Dara Khosrowshahi igyekezett megnyugtatni a kárvallottakat, mondván, hogy a hackerek nem mentettek le társadalombiztosítási számokat, vagy hitelkártya-adatokat.

New York állam főállamügyésze, Eric Schneiderman nyomozást indított a hackertámadás és az Uber által állítólag a hackereknek kifizetett összeg ügyében. A főállamügyész ezt a TechCrunch című szaklapnak adott interjújában kedden este megerősítette.

Forrás: MTI


Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.
Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton

Nosztalgiajáratok a Gyermekvasúton 

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok közlekednek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.