6=1 200 000

Első debreceni járatának indulása óta a WIZZ 1,2 millió utast szállított debreceni útvonalain - közölte kedden a légitársaság.

Tájékoztatásuk szerint a légitársaság működése nagyban hozzájárult a régió turizmusának fejlődéséhez: a külföldi vendégéjszakák száma mintegy 45%-kal nőtt ebben az időszakban.

Emlékeztetnek, hogy az első menetrend szerinti WIZZ-járat Debrecenből London Lutonba 2012 júniusában szállt fel, és azóta a légitársaság folyamatosan bővítette debreceni hálózatát. 2015-ben nyitotta meg a Wizz Air bázisát Debrecenben, ezzel számos helyi munkahelyet teremtve a légitársaságnál és üzleti partnereinél egyaránt, és az utasok is jól jártak.

Az elmúlt 12 hónapban a Wizz Air több mint 307 000 utast szállított debreceni útvonalain, ami 20%-kal több, mint az előző év hasonló időszakának teljesítménye, stimulálva a helyi turizmust és gazdaságot, több mint 200*** helyi munkahelyet támogatva. 2018 első 5 hónapjában pedig a WIZZ közel 25%-kal több utast szállított debreceni hálózatában, mint az ezt megelőző év hasonló időszakában.

Nemrégiben a légitársaság bejelentette, hogy 2018 decemberében újabb Airbus A320 típusú repülőgépet telepít a debreceni bázisra, így kétszeresére bővíti kelet-magyarországi bázisának kapacitását. A bővítéssel a Wizz Air befektetése debreceni bázisán 200 millió dollár fölé emelkedik, és a légitársaság több mint 70 helyi közvetlen munkavállalót foglalkoztat majd Debrecenben. A következő debreceni légiutas-kísérő toborzást június 23-án tartja a vállalat.

A Wizz Air jövőre közel 600 000 ülőhelyet kínál 11 országba közlekedő 14 debreceni útvonalon, köztük a nemrég bejelentett, Barcelonába és Palma de Mallorcába (Spanyolország), Baselbe (Svájc), Doncaster/Sheffieldbe (Egyesült Királyság), Dortmundba (Németország), Lárnakába (Ciprus) és Máltára közlekedő járatokon.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.