Áprilisban összesen 2,34 millió repülést irányoztak elő, amelyek során összesen 287,3 millió ülést kínáltak. Európán belül 8 százalékkal csökkent a légi utak száma 2008 azonos időszakához viszonyítva, ami 4,7 millióval kevesebb ülést jelent. Rendkívül nagy volt a visszaesés az Egyesült Királyságban, ahol a belföldi légi utak száma és a kapacitások is 13 illetve 14 százalékkal estek vissza, miközben a nemzetközi utak száma 10 százalékkal (11.237-tel kevesebb út) illetve (1,6 millióval kevesebb ülés) csökkent. Ami Észak-Amerika adatait illeti, 9 százalékkal esett vissza a belföldi járatok sűrűsége és 8 százalékkal zuhantak a kapacitások. A Közép- és Dél-Amerikán belül közlekedő járatok kapacitása 5 százalékkal csökkent, míg Ázsia viszonylag stabilnak számít mindössze 1 százalékos mérséklődésével. Figyelemre méltó, hogy a régión belül 3 százalékkal nőtt a kínált ülések száma. Jók a viszont a Közép-Kelet számai. A légi utak száma 12 százalékkal, a kapacitás pedig 11 százalékkal emelkedett, miközben a régióba irányuló illetve az onnan induló járatok száma is 15 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez 5.701 új utat és 1,2 millió új ülést jelent. Afrika esetében 7 százalékkal növekedtek a kapacitások, jóllehet a régión belül 1,6 százalékkal csökkent az utak száma. Érdemes kiemelni, hogy míg a transzatlanti járatok száma a válság miatt zuhant, az Európa és a Közép-Kelet közötti forgalom 16 százalékkal nőtt.
9 millió székkel csökkent áprilisban a légikapacitás
A világ légitársaságai áprilisban az előző év azonos időszakánál 6 százalékkal kevesebb repülést bonyolítottak. Az OAG Facts (Frequency & Capacity Trend Statistics) legfrissebb statisztikája szerint a piacon felkínált ülések száma 3 százalékkal csökkent. A csökkenés 136 ezer út és 9 millió ülés kiesését jelenti.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.