"Előbb-utóbb szinte mindenki bevezeti a teljes árazást"

Molnár Judit, a MUISZ elnöke szerint akár rendeletmódosításra sem lenne szükség ahhoz, hogy minden hazai utazási iroda csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet az általa vezetett szakmai érdekképviseleti szervezet nevében indított el.

A témában szervezett egyeztető megbeszéléseken mind a charterező irodák, mind a körutazásokat szervező társaságok képviselői pozitívan értékelték a MUISZ által útjára indított kezdeményezést – mondja az elnökasszony a nekünk adott exkluzív interjú során.

Az utasok már megszokták?

A MUISZ tagirodák közül sokan gondolják úgy, hogy egy "ügyesen" kikalkulált kezdőár meghirdetésével – amihez még hozzájönnek az ilyen-olyan járulékos összegek – nem feltétlenül követünk fogyasztóbarát magatartást, és érthető, ha egyre több utazó bizalmát elveszítjük. Tehát, ha bevezetjük a korábban bruttó árként nevezett, ám helyesebb megfogalmazásban teljes árnak hirdetett módszert, az utazási irodák hitelességét biztosítjuk.

Bár sokan azzal érvelnek, a magyar utazók megszokták, hogy a meghirdetett részvételi díjhoz még további kötelezően fizetendő összegek járulnak. Az "okosan karcsúsított" kezdőár valóban hívogató az utas számára, csakhogy idővel kiderül, hogy nem olyan szép a menyasszony, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen valójában az út sokkal többe kerül, mint amiért meghirdették. Kérdés, hogy miután az utas szembesül az ilyen árképzéssel, milyen képet alkot az utazási irodákról.

ETI, IBUSZ, Kartago Tours, Orex, OTP Travel, Sun & Fun és több más iroda már meglépte

A jelenlegi gyakorlat megváltoztatása mindenkinek csak az előnyére válna, akkor is, ha rendeletbe foglalják, akkor is, ha nem. Én azt vallom, hogy egy ilyen döntést az állam beavatkozása nélkül is meg tudnak hozni a felelősen gondolkodó vállalkozások. Ráadásul egyre több fogyasztóvédelmi fórumon hangzik el ez a kényes téma, melynek nézetem szerint érdemes a szakmának elébe mennie. Mindezt a saját hitelességünk érdekében, és a tiszta, átlátható helyzet megteremtéséért tesszük.

Ugyan az IBUSZ téli árulapjában még a régi árazással dolgozik, de a nyári árualapot már teljes árazással hirdeti meg, ahogy ezt teszi az ETI, a Kartago Tours, az OREX Travel, az OTP Travel, a Sun & Fun és még sorolhatnám tovább a kezdeményezéshez csatlakozott utazási irodákat.

Versenyhátrány, fakultatív programok

Akik egyelőre még ellenzik idehaza ezt a lépést – amelyet a körülöttünk lévő országokban épp a tiszta helyzet miatt mindenütt alkalmaznak –, azzal érvelnek, hogy a teljes ár alkalmazása versenyhátránnyal jár azokkal az utazásszervezőkkel szemben, akik nem egy összegben adják meg az áraikat. 

Ha mindenki átáll, és meglépi ezt a fontos változtatást, akkor nincs versenyhátrány, ez nyilvánvaló. A különböző kedvezményeket és az ügynöki jutalékok mértékét pedig természetesen mindenkinek át kell gondolnia, ahogy feltételezem az összes, immár teljes árat alkalmazó utazásszervező ezt megtette.

A fakultatív programok esetén nem változik az eddigi gyakorlat: annak ára nem építhető be az utazási csomagba, hanem az utas mindig egyénileg dönthet arról, hogy választja-e, avagy sem az utazása során. 

Tavaszi kampány

Meggyőződésem, hogy a 2020-ban ezzel a módszerrel dolgozó irodák – főként, mert nagyok tartoznak közéjük – egyfajta katalizátorként maguk mögé húzzák a többieket is. A kezdeményezés támogatására egy, az utasokat célzó széles körű kampányt indítunk tavasszal, amiben felhívjuk az utazók figyelmét arra, ha olyan irodát választanak, ahol a kiválasztott utazást a teljes áron hirdették meg, valóban a kötelezően fizetendő részvételi díjat fizetik ki.

 

Forrás: turizmusonline.hu


Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.
Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében

Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében 

Az új utasosztály 11 átalakított Boeing 777-300ER repülőgépen debütál, ahol a jelenlegi First Class kabinokat váltja fel.
Ambiciózus tervek a bécsi reptéren

Ambiciózus tervek a bécsi reptéren 

Sikeres évet zárt a bécsi repülőtér, és 2025-re is egyértelmű növekedési stratégiával készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.