A repülőtereket összekötő, előző nap átadott információs rendszert az RRI és az EU külső határok védelméért felelős szervezete (Frontex) közösen működteti. A Frontex az EU területén eddig mintegy húsz városban építette ki a rendszert. Ennek célja minden tagállamban ugyanaz; az Európai Unió külső határai ellenőrzésének erősítése és az illegális migráció visszaszorítása - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A helyi hatóság határrendészeti munkáját külföldről érkező kollégák segítik. Az információk és tapasztalatok cseréje révén lehetővé válik az illegális migráció EU szintű áttekintése és feltérképezése. A Frontex kockázatelemzés alapján javasolja, hogy mely európai repülőtereken kell átmenetileg, vagy állandó jelleggel összevonni a tagállamok határrendészeti munkáját - írta az RRI. A magyar határrendészek munkáját olasz, osztrák, szlovák és román szakértők segítik más tagállamok úti okmányai, tartózkodási engedélyei, vízumai érvényességének ellenőrzésében, valamint a visszairányítás feltételeinek betartatásában. "A külföldi kollégák külön képzést kapnak a magyar jogszabályokról, a repülőtér sajátosságairól, illetve a védelmi tudatosság képzésen is átesnek" - tették hozzá. Kedden érkezett Magyarországra egy-egy olasz és osztrák határrendész, április végén egy szlovák, majd az év második felében egy román kolléga jön Budapestre. Az MTI megkeresésére az RRI sajtószóvivője hozzátette, elsősorban a szomszédos országok határrendészeivel kialakított kapcsolat a fontos, mert ez segítheti leginkább a Magyarországot tranzitállamként használó embercsempészek elfogását is. Ferihegyen évente nyolcmillió utas fordul meg, közülük évente mintegy kétszáz utast kell visszairányítani, mert nem felelnek meg a beutazási feltételeknek, illetve nem rendelkeznek megfelelő úti okmányokkal. (MTI)
"Fókuszponti iroda" Ferihegyen
Az Európai Unió illegális migráció elleni küzdelméhez nyújt segítséget a Ferihegyen megnyílt úgynevezett fókuszponti Iroda - tájékoztatta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) pénteken az MTI-t.

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá
A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.