A320-as elemeket fognak gyártani Egerben

Kétmilliárd forintos repülőgépipari beruházást valósít meg Egerben a svájci állami kézben lévő RUAG csoport - jelentette be szerdán Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter a svájci cégcsoport vezetőinek jelenlétében.

Szijjártó Péter elmondta: a RUAG, amely a világ száz legjelentősebb hadiipari vállalkozásának egyike, az egri üzemben kíván az Airbus 320-as és a Bombardier repülőgépekhez géptörzs-elemeket gyártani.

A RUAG Aerostructures beruházása 180 új munkahely létrehozását is jelenti a hevesi megyeszékhelyen. A kormány 382 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz.

Hozzátette: a svájci cégcsoport azzal, hogy Egert választotta kutatás- és fejlesztésvezérelt új beruházásához, elismerte a kedvező magyar befektetési környezetet, a magyar képzési rendszert és elismerése a magyar munkaerőnek, a magyar emberek szakmai felkészültségének, szaktudásának is szól.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a magyar légi és űrjármű-ipar termelési értéke a múlt évben meghaladta a 34 milliárd forintot, ami 15 százalékkal volt több, mint az előző évben. Ebben az iparágban Magyarországon 1566-an dolgoznak - az itt dolgozók száma egy év alatt 18 százalékkal nőtt.



Elmondta, mivel a RUAG is Magyarországra jött, és a Lufthansatechnik is Magyarországra hozta mérnöki központját, így ez a szektor - a légi és űrjármű-ipar - is növekszik majd Magyarországon.

A magyar-svájci kereskedelmi forgalom jelenleg mintegy másfél milliárd euró (mintegy 450-460 milliárd forint) - közölte a miniszter.

Szijjártó Péter felidézte: a magyar külgazdaság mind 2015-ben, mind pedig 2016-ban minden létező rekordot megdöntött teljesítményével. Mind az export, mind a külkereskedelmi többlet, mind a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül az országba érkezett befektetéseket tekintve minden idők legjobb eredményei születtek 2015-ben és 2016-ban is - fejtette ki.

Az pedig, hogy egy svájci vállalkozás repülőgép-ipari beruházása is felkerült most a sok autóipari, az élelmiszeripari és szolgáltató-központi befektetés közé, azt mutatja, hogy a magyar ipari képességek sokszínűek és az ország külgazdasági kapcsolatrendszere is diverzifikált - állapította meg a miniszter.

Urs Breitmeier, a RUAG csoport vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, korábbi jó tapasztalatai alapján döntött a RUAG csoport arról, hogy Magyarországon létrehozza második gyártóegységét is. A RUAG számára fontos, hogy versenyképességét folyamatosan fenntartsa és fejlessze, amihez a magyarországi beruházás is jelentősen hozzájárul - emelte ki.

Nyitrai Zsolt (Fidesz), egri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a hevesi megyeszékhelyen megvalósuló RUAG-beruházás jelentős esemény az egri családok számára, mert ezzel bővülnek a munkalehetőségek a városban. A RUAG jól választott, amikor Eger mellett döntött - hangsúlyozta a képviselő.

Forrás: MTI


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.