A debreceni repülőtéren tartott koronavírus-szűrést a Wizz Air

A debreceni repülőtéren első alkalommal biztosítottak PCR-alapú Covid-19 tesztelést csütörtökön, a Wizz Air járatával Eindhovenből érkező utasoknak - közölte a légitársaság az MTI-vel.

Közleményük szerint a Smart Covid Center segítségével térítésmentesen tesztelték az utasokat. Az önkéntes PCR-szűrés mindössze néhány percig tartott, az utasok 12 órán belül megkapják a teszt eredményét, és negatív eredmény esetén jelentősen lerövidíthetik a hatósági karantén hosszát.

 

A légitársaság állítja, hogy a repülés továbbra is a legbiztonságosabb közlekedési mód: a repülőgépek szellőztető berendezéseinek és a légitársaság által már májusban bevezetett szigorúbb egészségügyi óvintézkedéseknek köszönhetően bizonyítottan még egy utas sem fertőződött meg koronavírussal a Wizz Air járatain. A rendszeres, tömeges reptéri teszteléssel tovább csökkenthető a fertőzés esélye, lerövidíthető a karantén, ami nemcsak az utazók életét könnyíti meg, de pozitív hatást gyakorol az érintett országok és régiók turizmusára, gazdaságára is - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

A kormány jóváhagyását követően a Közlekedési Minisztérium által meghatározott keretek és iránymutatások szerint repatriációs járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.