A Germanwingsnél is bevezetik a két személy szabályt

A Germanwings franciaországi katasztrófájának hatására számos légitársaságnál bevezetik az úgynevezett két személy szabályt, vagyis azt az előírást, hogy a pilótafülkében folyamatosan két főnek kell tartózkodnia a személyzetből.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő A320-as gépének fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

A német légiközlekedési vállalatok szövetségének (BDL) pénteki közleménye szerint a légitársaságok megállapodása alapján ezentúl soha nem lehet pilóta egyedül a fülkében. Erre a döntésre jutott számos más légitársaság is, például a Norwegian Air, a Wizz Air, az EasyJet, a Finnair, az Icelandair, az Air Canada és az Air Transat is.

A Lufthansa-csoport is módosítja a pilótafülkére vonatkozó szabályokat

A Germanwings honlapján pénteken közzétett közlemény szerint a német fapados és anyacége, a Lufthansa is csatlakozik a fent említett légitársaságokhoz, vagyis módosítják a pilótafülkére vonatkozó szabályokat, és a személyzetből egyszerre legalább két embernek tartózkodnia kell a helyiségben. Döntésüket a német légügyi hatósággal együttműködve hozták meg, bevezetésére a lehető legrövidebb időn belül sort kerítenek.

Az EASA is legalább kétfős jelenlétet javasol a pilótafülkében

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) átmeneti javaslata szerint is legalább kétfős, állandó jelenlétre van szükség a repülőgépek pilótafülkéjében.

A szervezet pénteki közleményében azt írta, hogy a pilótafülkében folyamatosan legalább két főnyi személyzetnek kell tartózkodnia, és közülük legalább az egyiknek pilótának kell lennie.

A pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC) üdvözölte a döntést, közleményük szerint "a négy szem elv" bevezetése lehetőséget kínál arra, hogy kiküszöböljék a veszélyforrásokat, amelyekre a keddi katasztrófa felhívta a figyelmet. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy szerencsétlenség nyomán ne alakuljon ki az a vélemény, hogy a járatok fedélzetén dolgozó munkavállalók mind "gyanúsak" - emelte ki az érdekvédelmi szervezet.

Az új szabályt üdvözölte Alexander Dobrindt közlekedési miniszter is, rámutatva, hogy ezentúl "nem lehet annyira könnyen bezárkózni a pilótafülkébe". Hozzátette, hogy nem ez lesz az egyetlen szabályozási változás a keddi katasztrófa után, és uniós szinten is intenzív tárgyalásokat folytatnak az eset tanulságairól.

Forrás: MTI


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.