A közel-keleti légitársaságok viszik a pálmát júniusban

Nőtt az utasforgalom, de a kapacitások nagyobb arányú bővítése miatt csökkent a légi járatok átlagos töltöttsége júniusban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján.

A szervezet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az értékesített utaskilométer 4,7 százalékkal haladta meg a tavaly júniusi szintet, amely némileg elmarad a májusban mért 6,2 százalékos bővüléstől. A kapacitások az év hatodik hónapjában 5 százalékkal nőttek, ezért a járatok átlagos töltöttségi mutatója 0,2 százalékponttal, 81,5 százalékra csökkent. A nemzetközi forgalom 5,5 százalékkal, a belföldi 3,4 százalékkal bővült, a járatok 81,4, illetve 81,7 százalékos töltöttséggel üzemeltek.

Az első fél évben, 2013 első hat hónapjához képest a nemzetközi személyforgalomban 6,4 százalékkal több utaskilométert értékesítettek a légitársaságok, míg a belföldi forgalom 5,1 százalékkal emelkedett, a piaci átlag 5,9 százalék lett. A gépek az első fél évben átlagosan 79,3 százalékos töltöttségi mutatót produkáltak.

A legnagyobb bővülésről ismét a közel-keleti légitársaságok számoltak be, ebben a térségben júniusban 10,8 százalékkal nőtt a szektor teljesítménye, Latin-Amerikában 7,1, Európában 5,6, Észak-Amerikában pedig 4,9 százalékkal nőtt az eladott utaskilométer mértéke 2013 júniusához viszonyítva.

Az IATA a világ légi forgalmának 94 százalékát fedi le, a szervezetnek 240 légitársaság a tagja.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.