A konszern üzemi eredménye 2008-ban 1,35 milliárd euró volt. Az igazgatótanács és a felügyelőbizottság részvényenkémt 70 centes osztelék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - mondta Wolfgang Mayrhuber, a Deutsche Lufthansa AG elnök-vezérigazgatója. A világszerte tapasztalható dekonjunktúra elsősorban az utasszálítást és a cateringet érintette negatívan, a többi terület pozitív üzemi eredményt ért el. A nemrég megvásárolt Austrian Airlines és a Brusseles Airlines légitársaságokal kapcsolatban Mayrhuber hangsúlyozta, hogy minden adott a két légitársaság integrációjához, valamint megjegyezte azt is: egyértelművé vált, hogy a kis és közepes méretű piacokból álló európai és nemzetközi hálózatok nem képesek önállóan fennmaradni. Mayrhuber szerint 2009 a repülés történetének legnehezebb éve lehet. A Lufthansa ebben a helyzetben továbbra is a repülőgépekbe, termékekbe és a képzésbe fektet. Eddig is megtett már bizonyos lépéseket: szigorú költséggazdálkodást folytat, kínálatát pedig az aktuális kereslethez igazítja - mondta az elnök-vezérigazgató. Az igazgatótanács a 2009-es üzleti évre a 2008-asnál kisebb, de jelentős pozitív eredményt vár.
A Lufthansa profitja 64 százalékkal csökkent 2008-ban
A 2007-ben elért 1,66 miliárd eurós profitnál 64 százalékkal kevesebbel, 599 eurós eredménnyel zárta a tavalyi évet a Lufthansa. A 2007-es év eredmény egy egyszeri eladás miatt volt nagyon jó.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.