A Napi Gazdaság információi szerint a Malév üzemi tanácsának (üt) semmilyen hivatalos információja nincs arról, elfogadta-e, és ha igen, milyen testület azt a dokumentumot, amely a cég jövőjét és benne az átalakítását írja elő. Ezt a dokumentumpt a sajtóhírek szerint Magyarország már el is juttatta Brüsszelbe. Az üt korábban szóban kérte a cég vezetését, hogy bocsássa rendelkezésükre a légitársaság éves, hároméves tervét, illetve az említett átalakítással kapcsolatos dokumentumokat, de mind ez ideig ennek nem sikerült érvényt szerezniük, ezért most írásban kérik ezt a cégvezetéstől. Úgy tudni, a Malévnál a cégvezetés egy ideje már nem szokta írásban tájékoztatni az érdekvédőket, legfeljebb szóban ismertetik velük elképzeléseiket. Most a Malév tervezett átalakítását a légitársaság nehéz gazdasági helyzetén túl az is indokolja, hogy Brüsszel csak megfelelő indokok mellett hagyja jóvá az állami támogatást. Ennek hivatkozása szerepelhet abban a sajtó számára is titkos dokumentumban, amelyet vélhetően már eljuttattak az uniós döntéshozókhoz, s amelyben egyebek között a veszteséges járatok beszüntetése, bizonyos tevékenységek kiszervezése, illetve szervezeti átalakítás, leépítés szerepelhet. Csoportos létszámleépítésről nem tudnak a dolgozók, de mint elmondták, ez bármelyik nap változhat. A Brüsszelnek szánt dokumentumról a magyar kormányképviselők állítják: uniókonform megoldásokat tartalmaz, az annak alapján végrehajtandó átalakítást - ami állami pénzek juttatásával egészül ki - elméletileg Brüsszel engedélyezi. Több hónapig várni kell, hogy a magyar kormány elképzelése kiállja-e a brüsszeli próbát, ellenkező esetben - miként egyik informátorunk fogalmazott - "vége a történetnek". (Napi Gazdaság)
A Malév-dolgozók nem tudják, mi vár rájuk
Az üzemi tanácsot nem tájékoztatták az átalakítási programról, holott a tulajdonos által nem cáfolt sajtóhírek szerint a dokumentum már csak brüsszeli jóváhagyásra vár. Bár csoportos létszámleépítésről most még nem tudni, a malévosok szerint a helyzet bármikor változhat. Közben feljelentést tett a LESZ egy 800 millió forintos, még 2007-ben kifizetett tétel miatt.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Ünnepel a Holland Királyi Légitársaság
Kilencvenöt évvel ezelőtt nyílt meg a KLM járata Amszterdam és Budapest között.
Hétfőn nincs vasúti közlekedés Ausztria és Magyarország között
Hétfőn nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint.
Újjászületik a Szent Jupát - frissitítve!
A legendás hajóval kerülte meg a Földet Fa Nándor és Gál József.
Turkish-járatnyitás Sydney-be
A török légitársaság új járat indítását jelentette be Ausztrália legnagyobb városába.
Sztrájk a brüsszeli charleroi-i reptéren, minden járat törölve
A dolgozók sztrájkja miatt megbénult Belgium második legnagyobb repülőtere, minden járatot töröltek.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.