A szarajevói reptér is megérezte a Malév csődjét

Forgalomcsökkenést okozott a Malév-járatok februári kiesése a szarajevói nemzetközi repülőtéren.

A boszniai főváros légikikötője hat százalékkal kevesebb utast jegyzett az idei év első hét hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban - olvasható az Oslobodjenje boszniai napilap internetes kiadásában.

A repülőtér illetékesei szerint 2011-ben sikeres üzleti évet könyvelhettek el, közel hatszázezer légi utas fordult meg Szarajevóban.

Az idei hatszázalékos visszaesést a Malév februárban bejelentett csődje és járatainak beszüntetése, a boszniai B&H Airlines járatritkítása és a légi személyszállítást általánosan sújtó nagy válság okozta, ami együttvéve tükröződik a szarajevói nemzetközi repülőtér teljes forgalmában is.

Másfelől, mivel a Turkish Airlines heti szinten növelte járatainak számát, és a nyári idényben sok charterjárat is indult a vonzó idegenforgalmi úti célok felé, a szarajevói repülőtéren azt várják, hogy végül a 2012-es évet is kielégítő üzleti eredményekkel zárják.

Forrás: MTI


Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.
Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték

Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték 

Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el a Brit-szigeteket.
A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba

A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba 

Korábban a bizonytalan politikai helyzet miatt hosszú évekre felfüggesztették a légi összeköttetést – most újraindítják járataikat Szíria felé.
Újraindítja tel-avivi járatait az Air France és diszkont légitársasága, a Transavia France

Újraindítja tel-avivi járatait az Air France és diszkont légitársasága, a Transavia France  

Az előzetes elképzelések szerint január 25-én újraindítja tel-avivi járatait az Air France, a Transavia France január 28-tól repülhet ismét a közel-keleti térségbe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.